2022. június 23.

A hiányos címek pótlásáért indított kampányt a Magyar Posta

A Magyar Posta Zrt. csütörtöki, az MTI-nek elküldött közleménye szerint a házszámok, ajtók, csengők és levélszekrények hiánya vagy nem megfelelő jelölése nemcsak a sikeres kézbesítésnek szab gátat, hanem a mentők munkáját is megnehezíti; akár életek is múlhatnak a hiányosságokon.    Sok településen ütközik akadályokba a postai kézbesítés, mivel nincsenek pontosan jelölve a címadatok az ingatlanokon. A Magyar …

A hiányos címek pótlásáért indított kampányt a Magyar Posta Read More »

Útlevél-hamisításért ítéltek el hét embert, köztük két kormányablak-ügyintézőt

Az ügy vádlottjai még 2015-ben határozták el, hogy valótlan tartalmú útlevelek kiállításával szeretnének plusz pénzt keresni. Ebben az időben több bűnözői csoport foglalkozott azzal, hogy EU-n kívüli állampolgároknak készítettek útlevelet, mindezt kormányhivatalnokok megvesztegetésével – derül ki a törvényszék közleményéből. A vádlottak közül ketten ukrán-magyar kettős állampolgárságúak, ők honosított magyarok hatósági igazolványait szerezték meg, majd olyan külföldiekkel …

Útlevél-hamisításért ítéltek el hét embert, köztük két kormányablak-ügyintézőt Read More »

Elkezdődött az EU-csúcs: Megosztottak a tagállamok az újabb szankciók és a tagjelöltségek megadásában is

Elkezdődött az uniós tagállamok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozója Brüsszelben. Az állam és kormányfők áttekintik a háborús helyzetet, illetve Ukrajna, Georgia és Moldova tagjelölti státusza is napirendre kerül. Orbán Viktor miniszterelnök már korábban jelezte, hogy egyetért azzal az uniós javaslattal, hogy Ukrajnának és Moldovának adják meg az európai uniós tagjelölti státuszt, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Magyarországnak az az …

Elkezdődött az EU-csúcs: Megosztottak a tagállamok az újabb szankciók és a tagjelöltségek megadásában is Read More »

Négymilliárdot csalt el egy vagyonvédelmi cégnek álcázott bűnszervezet

Támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel csaknem négymilliárd forintot csalt el egy budapesti bűnszervezet, amely többek között vagyonvédelmi szolgáltatásokat végzett – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel. Mészáros Gábor tájékoztatása szerint a nyomozók Budapesten és további öt megyében, hetven helyszínen tartottak házkutatásokat. Harminc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatot …

Négymilliárdot csalt el egy vagyonvédelmi cégnek álcázott bűnszervezet Read More »

Edzője mentette ki az ájult amerikai versenyzőt a budapesti vizes vb-n

Edzője mentette ki a medencéből az amerikaiak többszörös olimpiai érmes versenyzőjét – írta az Rfi.fr. A szinkronúszó Anita Alvarez már jól van, a baleseten komoly sérülés nélkül túl van. Andrea Fuentes akkor ugrott a versenyzője után, amikor látta, hogy a medence aljára süllyedt. Az edző szerint kénytelen volt azonnal lépni: „Kiabáltam az életmentőknek, hogy ugorjanak a vízbe, …

Edzője mentette ki az ájult amerikai versenyzőt a budapesti vizes vb-n Read More »

Rabszolgaként dolgoztatták a szlovákokat Angliában

Összesen 25 év börtönt kapott az ördögi házaspár, Maros Tancos és Joanna Gomulska, akik évtizedeken keresztül rabszolgaként tartottak kiszolgáltatott embereket. A pár két műszakban dolgoztatta áldozatait: nappal egy autómosóban kényszerítették őket ingyen munkára, éjszaka pedig változó feladatokat kellett végezniük, természetesen ingyen. A szlovák áldozatokat hamis ígéretekkel csalták el hazájukból az Egyesült Királyságba. Tancos szoros kapcsolatot …

Rabszolgaként dolgoztatták a szlovákokat Angliában Read More »

Látványos előadásba „kapaszkodhattak” a gyerekek

A Szolnoki Rendőrkapitányság megelőzési szakemberei az Üzenet Táncszínház közreműködésével előadást szerveztek a gyermekvédelmi intézményekben felnövő, valamint hátrányos helyzetű gyermekeknek. A Szolnoki Rendőrkapitányság Megelőzési és Értékelő Alosztályának munkatársai 2022-ben  életre hívták a Kapaszkodó elnevezésű prevenciós programot, melybe az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata is bevonásra került. Közös célként fogalmazódott meg a hasznos szabadidő …

Látványos előadásba „kapaszkodhattak” a gyerekek Read More »

Új járművel gyarapodtak a zagyvarékasi önkéntesek

A zagyvarékasi Életjel Mentőcsoport Önkéntes Tűzoltóság a Magyar Falu Program keretében szerzett be egy nehéz műszaki mentő szert, melynek révén az egyesület újabb képességekkel gazdagodott. Az MAN típusú, teljesen felmálházott szert az ausztriai Sankt Gallen tűzoltóitól vásárolták meg, akiknél az egyesület tagjai egy kétnapos képzés keretében ismerkedtek az új gépjárművel és annak felszereléseivel. Habár az …

Új járművel gyarapodtak a zagyvarékasi önkéntesek Read More »

Forgalommal szemben haladt az M4-es autóúton

A rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki a 76 éves szolnoki sofőrrel szemben. Bejelentés érkezett a 112-es segélyhívó számra június 21-én kora délután, mert egy piros színű személygépkocsi az M4-es autóút tiszapüspöki elkerülő szakaszán szemben haladt a forgalommal. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság forgalomellenőrző járőrei azonnal a helyszínre indultak, ahol egy biztonságos pillanatban visszafordították, majd megállították a …

Forgalommal szemben haladt az M4-es autóúton Read More »