Nap: 2023.05.22.

Párizs 2024 – Nem lesznek orosz súlyemelők a jövő nyári olimpián

Nem feleltek meg a kvalifikációs feltételeknek, ezért nem indulhatnak orosz súlyemelők a jövő nyári, párizsi olimpián. Május 12-én a sportági világszövetség, az IWF elnöksége úgy döntött, hogy a semleges státuszú oroszok és fehéroroszok is részt vehetnek az égisze alatt zajló versenyeken, így a kvalifikációs viadalokon is, ám előtte egyéni nyilatkozatot kell tenniük. Az IWF elvárása …

Párizs 2024 – Nem lesznek orosz súlyemelők a jövő nyári olimpián Read More »

LMP: elfogadhatatlan, hogy Debrecenben egy második akkumulátorgyár is épüljön

Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy Debrecenben egy második akkumulátorgyár is épüljön, ott valójában egyetlen gyárra sincs szükség – mondta Csárdi Antal, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfőn sajtótájékoztatón. A politikus kijelentette: az akkumulátorgyárak idehozatala sem gazdasági, sem fenntarthatósági szempontból nem érdeke Magyarországnak.    Az üzemek százmilliárdos nagyságrendű támogatásokat kapnak, eközben a kormány mintegy ezermilliárd forint értékű infrastrukturális beruházást …

LMP: elfogadhatatlan, hogy Debrecenben egy második akkumulátorgyár is épüljön Read More »

Daniel Freund: A pénzeket továbbra is vissza kell tartani

Az Orbán-kormány egyik legkeményebb kritikusa, Daniel Freund zöldpárti Európai parlamenti képviselő is tagja volt annak a költségvetési bizottsági küldöttségnek, amely nemrég Budapestre látogatott, hogy tájékozódjon az uniós költségvetés védelméről és a jogállamisági feltételességi mechanizmusról szóló ügyekről. Freunddal a 444 készített interjút, amiben Freund elmondta, hogy három nap alatt legalább húsz találkozójuk volt, de az „összkép mégis csalódást keltő …

Daniel Freund: A pénzeket továbbra is vissza kell tartani Read More »

Újabb helyeken lettek fizetősek a Penny parkolói

Két Somogy vármegyei áruházánál is fizetőssé teszi a parkolást a Penny, ezentúl egy óránál tovább Kaposváron és a siófoki Vak Bottyán utcai üzletnél sem lehet megállni ingyenesen. Két somogyi boltjánál is bevezette a fizetős parkolást a Penny. Kaposváron és a siófoki Vak Bottyán utcai üzletnél egy órára ingyen lehet megállni, de aki ennél tovább várakozik, …

Újabb helyeken lettek fizetősek a Penny parkolói Read More »

Megöléssel fenyegette a gyámhivatal vezetőjét, 3 év 6 hónap fegyházra ítélték

A Szolnoki Törvényszék másodfokú ítéletével jogerősen lezárult annak a 38 éves büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki hivatali időben, hivatali telefonszámán felhívta és megöléssel fenyegette az egyik Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei gyámhivatal vezetőjét, és felszólította, hogy „intézze el” neki, hogy a nevelőszülőknél elhelyezett kiskorú gyermekei hozzá kerüljenek. „Indulok a gyámhivatalba”, „megöllek”, „ha nem adják vissza” őket, „meg …

Megöléssel fenyegette a gyámhivatal vezetőjét, 3 év 6 hónap fegyházra ítélték Read More »

NAV: éjfélkor lejár a személyi jövedelemadó bevallási határideje

Lejár hétfőn éjfélkor a személyi jövedelemadó (szja) bevallási határideje, az adóhivatal összes központi ügyfélszolgálata 18 óráig, valamint a telefonos NAV Infóvonal 20 óráig hosszított nyitvatartással várja a tervezettel, bevallással, 1+1 százalékkal kapcsolatban segítséget kérőket – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében. Ismertetik, hogy május 22-én éjfélig …

NAV: éjfélkor lejár a személyi jövedelemadó bevallási határideje Read More »

Ötven éves csúcsot döntött meg a szolnoki sportoló

Kocsis Luca 200 méteren 50 éves U20-as csúcsot javított meg, és a női, valamint a fiú U18-as 4×100-as váltó is magyar rekordot futott az atléták 49. Paulinyi Jenő Emlékversenyén, mellyel együtt az Utánpótlás Liga 1. fordulóját is megrendezték az Ikarus BSE Atlétikai Centrumában a a hét végén. A remeklők közül is kiemelkedett a Szolnoki MÁV-SE …

Ötven éves csúcsot döntött meg a szolnoki sportoló Read More »

Mintha háborúba indult volna, úgy fel volt fegyverezve egy Röszkén át érkező albán férfi

Állig felfegyverkezve kísérelt meg Magyarország területére lépni egy albán állampolgár a röszkei határátkelőnél. A Csongrád megyei főügyészség köleménye szerint gépkocsijában 17 gépkarabélyt, 2 géppisztolyt, 2 pisztolyt, 15 tölténytárat és 10 lőszert találtak. Szanka Ferenc ügyészségi szóvivő tájékoztatása szerint lőfegyverrel való visszaélés miatt indítottak ellene eljárást a férfi ellen, akinek szükés-elrejtőzés és a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye …

Mintha háborúba indult volna, úgy fel volt fegyverezve egy Röszkén át érkező albán férfi Read More »

A G7 vezetői kiálltak Ukrajna további támogatása mellett

A japán miniszterelnök szerint a világ hét vezető ipari demokráciájának (G7) vezetői hirosimai csúcstalálkozójukon rendíthetetlen egységet mutattak Ukrajna támogatásában az orosz haderővel szembeni védekezésében. A G7 országcsoportba Nagy-Britannia, Kanada, Németország, Franciaország, Olaszország, Japán, az Egyesült Államok és mint blokk az Európai Unió tartozik. Kisida Fumio a háromnapos fórum vége utáni beszédében kiemelte, hogy Volodimir Zelenszkij …

A G7 vezetői kiálltak Ukrajna további támogatása mellett Read More »

Folytatódik a kora nyári idő

Hétfőn sok napsütés várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, helyenként – nagyobb eséllyel délen és nyugaton – kialakulhat zápor, zivatar. A keleti, északkeleti szél időnként megélénkülhet, zivatarok idején megerősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-28 fok körül valószínű. Kedden is sok napsütésre lehet számítani gomoly- és fátyolfelhőkkel, de a nap második felében északnyugat felől már vastagabb felhők …

Folytatódik a kora nyári idő Read More »

X