Nap: 2022.09.23.

Varga Mihály: belátható közelségbe került az uniós megállapodás

A magyar kormány vállalásai ha teljesülnek, akkor az Európai Unióval folyó viták a helyreállítási alap kérdésében november közepén megoldódnak – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen pénteken Szegeden. Kiemelte, a koronavírus-járvány és a háború okozta gazdasági válságon kívül politikai természetű viták is jelentősen befolyásolják Magyarország gazdasági lépéseit. A pénzügyminiszter ilyen politikai vitának nevezte egyebek …

Varga Mihály: belátható közelségbe került az uniós megállapodás Read More »

Nem került napirendre a képviselő-testület feloszlatása Jászberényben, de elintézte a Fidesz, hogy mégis így legyen

A Fidesz és az előterjesztést tevő Gedei József (DK) is nagyon kardoskodott azért a jászberényi önkormányzati ülésen, hogy a polgármester vegye napirendre a képviselő-testület feloszlatását. Ám kérésüket nem teljesítette a város vezetője. A Fidesz bejelentette, akkor majd ők kezdeményezik az erről szóló rendkívüli ülés összehívását. Egy sürgősségi indítványt szándékoztak tárgyalni egyéb napirendeken kívül a jászberényi …

Nem került napirendre a képviselő-testület feloszlatása Jászberényben, de elintézte a Fidesz, hogy mégis így legyen Read More »

Nem adott interjút Irán elnöke a CNN műsorvezetőjének, aki nem volt hajlandó fejkendőt viselni

A CNN műsorvezetőjének, Christiane Amanpournak adott volna interjút az iráni elnök Ebrahim Raiszi. Azonban 40 perccel a kezdés előtt lemondta a beszélgetést, mert a műsorvezető nem volt hajlandó fejkendőt viselni. A történetekről később maga Christiane Amanpour számolt be saját Twitter-oldalán. Az iráni elnök az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba. Amanpour bejegyzéseiben az áll, hogy a …

Nem adott interjút Irán elnöke a CNN műsorvezetőjének, aki nem volt hajlandó fejkendőt viselni Read More »

A jegybank 89 millió forintra bírságolta az OTP-t

Az MNB összesen 89 millió forintra bírságolta az OTP bankcsoportot az IT-biztonságra, a hitelkockázatra, a tőkemegfelelésre, a vállalatirányításra, a felügyeleti adatszolgáltatásra és a betétbiztosításra vonatkozó hiányosságok miatt. A jegybank közleménye szerint a feltárt hibák nem hordoznak rendszerkockázatot és a felügyeleti intézkedések nem érintik a bankcsoport megbízható működését. Az MNB a kiszervezett tevékenységek késedelmes bejelentésével és …

A jegybank 89 millió forintra bírságolta az OTP-t Read More »

A bringás reggelin is toboroztak

A rendőrök a szolnoki Bringás reggelin is várták a szerződéses határvadász szolgálat iránt érdeklődőket. A Szolnoki Rendőrkapitányság toborzói a megyeszékhelyen minap megrendezett Bringás reggelin adtak tájékoztatást a megjelenteknek a szerződéses határvadász szolgálatról, a feladatellátásról, a jelentkezés feltételeiről és módjáról, valamint az illetményről és az egyéb juttatásokról.  Fotó: police.hu

Kijelölték a nyomvonalat

Kijelölték a szolnoki Csáklya utcai Tisza-híd és a szandai elkerülő nyomvonalát a város településrendezési terveiben. Erről lehet olvasni a Szolnok városi honlapon. Amint a dokumentumból kiderül, a nyomvonalra vonatkozó engedélyt a környezetvédelmi hatóság már kiadta. A következő lépésben az útépítési engedélyezési tervek készítése van folyamatban. Mindazonáltal az egész projekt építésének megkezdése 2025-ben várható, ez olvasható ki a dokumentumból, ami …

Kijelölték a nyomvonalat Read More »

X