2022. augusztus 8.

Reagált a Ryanair, fellebbez a pénzbírság miatt

A Ryanair közölte, hogy fellebbez a miatt a 300 millió forintos pénzbírság miatt, amelyet egy fogyasztóvédelmi vizsgálatot követően kaptak. Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn jelentette be, hogy a Ryanair 300 millió forintos bírságot kapott. A vállalatot amiatt marasztalták el, hogy a kormány által kivetett extraprofitos különadóra hivatkozva megemelte az árakat. A Ryanair most a Szabad Európának …

Reagált a Ryanair, fellebbez a pénzbírság miatt Read More »

A Spar 78 millió eurót fektet be az idén Magyarországon

A Spar 78 millió eurót (mintegy 30,7 milliárd forintot) fektet be az idén Magyarországon a tavalyi 32 milliárd forintot követően – közölte az élelmiszerlánc az MTI-vel csütörtökön, miután Szigetszentmiklóson megnyitott a cég legújabb üzlete. A közlemény szerint az új Spar üzlet 820 millió forintból készült el, általa 21 új munkahelyet hoztak létre. Tavaly hat új …

A Spar 78 millió eurót fektet be az idén Magyarországon Read More »

Lerobbant Orbán motorcsónakja az Adrián

Egy horvát újságíró szerint lerobbant Orbán Viktor motorcsónakja az Adrián, és ezt követően neki kellett partra vinnie a miniszterelnököt a feleségével és a biztonsági őrével együtt – írja az Index. A Slobodna Dalmacija című lap szerint volt kollégájuk, Boris Vrkic számolt be arról, hogy szokatlan körülmények között találkozott a magyar miniszterelnökkel a horvát tengeren lévő Vis szigetén, a Rukavaci-öbölben. …

Lerobbant Orbán motorcsónakja az Adrián Read More »

Követik Kínába szerződött edzőjüket a Liu testvérek

A rövidpályás gyorskorcsolyában olimpiai bajnok Liu Shaolin és Liu Shaoang nem Magyarországon készül fel a következő szezonra, hanem Kínában. Ezt a két sportoló jelentette be, és arról is beszámoltak, hogy a magyar válogatottól távozó edző, Csang Csing Lina lesz az edzőjük. Mint írták: „Lina a sport mellett az életre is nevelt minket, amiért a legnagyobb …

Követik Kínába szerződött edzőjüket a Liu testvérek Read More »

300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Ryanair

A Ryanair tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, a légitársaság 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot kapott – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn Facebook oldalán. A tárcavezető felidézte, hogy június 10-én Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indított a Ryanair-DAC légitársasággal szemben az extraprofit-különadó áthárítása témájában. Szakmai irányító szervként az Igazságügyi Minisztérium végigkövette a vizsgálatot, …

300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Ryanair Read More »

Lakatlan ingatlanból loptak

A szolnoki rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát és vádemelést javasolnak. A Szolnoki Rendőrkapitányság nyomozást folytatott két zagyvarékasi lakos ellen, akik a megalapozott gyanú szerint, május 25-én az éjjeli órákban bementek egy helyi – jelenleg nem lakott – ingatlanba és onnan televíziót, konyhai eszközöket és élelmiszert tulajdonítottak el. A rendőrök kamerafelvétel alapján azonosították a feltételezett elkövetőket, …

Lakatlan ingatlanból loptak Read More »

A Jobbik is népszavazást kezdeményez a magyar EU-tagságról

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés ne támogathasson olyan javaslatot vagy indítványt, ami Magyarország Európai Unióból kilépését eredményezheti?” – ezt a kérdést teszi fel népszavazásra a Jobbik, jelentette be Gyöngyösi Márton elnök hétfő délelőtt a Nemzeti Választási Iroda előtt tartott sajtótájékoztatóján. A népszavazási kezdeményezést még hétfőn be is nyújtják a Nemzeti Választási Bizottságnak. A kérdésen …

A Jobbik is népszavazást kezdeményez a magyar EU-tagságról Read More »

Hiába a tankolási korlátozások, napokon belül elfogyhat az üzemanyag

Más szakértőkhöz hasonlóan Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője is úgy gondolja, hogy augusztus közepe kritikus lesz a magyar üzemanyag-ellátás szempontjából. A Független Benzinkutak Szövetsége szerint további benzinkutak juthatnak a bezárás sorsára, mivel az állam még a júliusi támogatást sem folyósította a kis egységek tulajdonosainak. A Mol most úgy döntött, egy nap alatt egy autó csak egyszer …

Hiába a tankolási korlátozások, napokon belül elfogyhat az üzemanyag Read More »

Módosulnak a jogosítványszerzés szabályai

Egy augusztus 1-jén megjelent rendelet szerint jövőre már szimulátoron is meg lehet szerezni a jogosítványt, de azt még egyelőre nem lehet tudni, hány órát válthatnak ki a tanulók ezzel. A szimulátor abból a szempontból feltétlenül jó, hogy olyan veszélyes helyzeteket is lehet gyakorolni velük, amiket a közlekedésben nem. Egy szimulátor 8-10 millió forintba is kerülhet, …

Módosulnak a jogosítványszerzés szabályai Read More »

Amerika hadgyakorlatot tart a kínai határ közelében

Az amerikai és az indiai hadsereg októberben közös gyakorlatot tart a Himalája hegységben, kevesebb mint 100 kilométerre India és Kína vitatott határától – jelentette a CNN. A helyszínt az Egyesült Államok és Kína között Tajvan miatt megnövekedett feszültségek közepette jelentették be, miközben India és Kína összecsapott a hegyvidéki határuk mentén. A gyakorlatokat október közepén tartják …

Amerika hadgyakorlatot tart a kínai határ közelében Read More »