2021. november 30.

Mi lesz így a Mozart-golyóval?

Fizetésképtelenséget jelentett hétfőn a GPA Salzburg szakszervezetnél a grödigi székhelyű Salzburg Schokolade. Ez a bejelentés még a szakszervezetet is meglepte. Nem sokkal karácsony előtt több mint 140 dolgozó munkahelye került veszélybe, a további lépésekről még nem került ki információ.Christian Schügerl ügyvezető elmondta, hogy a vállalatot súlyosan érintette a koronavírus-járvány, és a kormány támogatása ellenére is …

Mi lesz így a Mozart-golyóval? Read More »

Ítéletet hirdettek a zagyvarékasi emberölés ügyében

A Szolnoki Törvényszék november 30-án bizonyítottság hiányában felmentette a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének vádja alól, és elrendelte a szabadlábra helyezését, annak a férfinak, aki, az ellene emelt vád szerint, 2018. július 1-jén este nyolc óra körül a sértett zagyvarékasi otthonában több késszúrással megölt egy idős asszonyt. A …

Ítéletet hirdettek a zagyvarékasi emberölés ügyében Read More »

Megmenekült a szén-monoxid mérgezéstől

Jelzést adott a szén-monoxid-érzékelő hétfő délelőtt Jászdózsán, egy Dózsa György úti társasház egyik lakásában. A jászberényi hivatásos tűzoltók a jelzéskori állapotokat visszaállították, és a lakás fűtését biztosító nyílt égésterű gázkazán közelében folyamatosan emelkedő szén-monoxid-koncentrációt mértek, ezért értesítették a gázszolgáltatót és a kéményseprőipari szervet. A lakás tulajdonosa az érzékelőnek köszönhetően nem sérült meg, közölte a megyei …

Megmenekült a szén-monoxid mérgezéstől Read More »

Nem lesznek fél- és éves parkolóbérletek, megszűnik 17 parkolóautomata

Kivezeti a rendszerből a fél- és az egyéves parkolóbérleteket az NHSZ Szolnokon.Ezt a pandémiás helyzet indokolta. A korábbi járványügyi intézkedések időszakában az ingyenessé tett fizetős parkolókra már megváltott bérletek tulajdonosai ugyanis jogosan háborodtak fel, hogy miért nem kaphatják vissza előre befizetett bérleteik árát. Most ezt a helyzetet kívánja megelőzni a szolgáltató, esetleges hasonló esetekre felkészülve.A szolgáltató biztosítani tudja ugyanakkor …

Nem lesznek fél- és éves parkolóbérletek, megszűnik 17 parkolóautomata Read More »

A rendőrségen ért véget a nagybevásárlás

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást két tarnazsadányi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 22 és 23 éves fiatal az egyik jászberényi áruházban vásároltak a napokban a kora esti órákban. A testvérek az önkiszolgáló kasszánál összesen 2300 forintot fizettek a megvásárolt termékekért, azonban a bevásárlókocsiban hagyott, további 67000 forint értékű …

A rendőrségen ért véget a nagybevásárlás Read More »

ITM: a digitális készségek elsajátítása alapkövetelmény a szakképzésben is

A digitális készségek elsajátítása alapkövetelmény a szakképzésben is, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Digitális Jólét Nonprofit Kft. segítségével áttekintette és megújította az iskolákban oktatott 175 szakma digitális tartalmait – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.     Pölöskei Gáborné emlékeztetett, hogy több mint két éve fogadták el a …

ITM: a digitális készségek elsajátítása alapkövetelmény a szakképzésben is Read More »

Közbiztonsági egyeztető fórumot tartottak

A járások illetékességi területén lévő problémák feltárása, a járási intézményekkel és hatóságokkal történő együttműködés, a kapcsolattartás erősítése, valamint a bűnügyi és közbiztonsági helyzet értékelése volt a mezőtúri járást érintő közbiztonsági egyeztető fórum fókuszában.  A Mezőtúri Rendőrkapitányság nagytermében november 29-én megrendezett fórumot dr. Rádi Norbert rendőr ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nyitotta meg és köszöntötte …

Közbiztonsági egyeztető fórumot tartottak Read More »

A tenisz eltitkolt kistestvére – avagy miért nem övezi nagyobb népszerűség a fallabdát?

Két játékos, ütő, gumiból készült labda, speciális pálya. Melyik sportról van szó? Az átlagos sportkedvelők talán csípőből rávágnák, hogy a teniszről, azonban a fent említett eszközöket használva Rafa Nadal kedvenc játékán kívül is megtalálhatjuk számításainkat. Legalább olyan mértékű állóképességet és koncentrációt igényel a fallabda, vagy eredeti nevén squash is, viszont a bolyhos, zöld labdát használó …

A tenisz eltitkolt kistestvére – avagy miért nem övezi nagyobb népszerűség a fallabdát? Read More »

Jack Dorsey lemondott a Twitter vezérigazgatói posztjáról

Hétfői bejelentésének megfelelően a Twitter társalapítója, Jack Dorsey távozik a cég vezérigazgatói posztjáról. Helyét a jelenlegi műszaki igazgató, Parag Agrawal veszi át – közölte a Twitter. Dorsey, aki 2006-ban társalapítója volt a Twitternek, a közösségi oldalon kívül a Square műszaki-pénzügyi cég vezérigazgatójaként is tevékenykedett. „Végre itt az ideje, hogy távozzak” – írta közleményében, mondván, a …

Jack Dorsey lemondott a Twitter vezérigazgatói posztjáról Read More »