Visszavonul Mesut Özil

Instagram-oldalán jelentette be a világbajnok Mesut Özil, hogy befejezi profi pályafutását. A 34 éves, török származású német játékos az İstanbul Başakşehir FK játékosaként vonul vissza.

A posztjában, amiben megköszöni az összes klubjának, csapattársának, és szurkolójának, hogy támogatták pályafutása során, Özil azt írja, hogy sorozatos sérülései miatt is döntött inkább úgy, hogy befejezi karrierjét.

Özil 2006-ban kapta első profi szerződését, szülővárosa, Gelsenkirchen csapatától, a Schalke 04-től. Igazán ismert játékos a Werder Bremenben lett, ahol 71 meccsen 13 gólt szerzett, innen szerződtette őt 2010-ben a Real Madrid. Abban az évben már világbajnoki bronzérmet szerzett német válogatottként Dél-Afrikában.

A spanyol rekordbajnoknál egy bajnoki címet szerzett, megnyerte a Király-kupát is, 2013-ban igazolt el az Arsenalba, ekkor volt pályája csúcsán, következő évben világbajnokságot is nyert Brazíliában. Az Algéria elleni nyolcaddöntő hosszabbításának utolsó percében ő lőtte tovább csapatát.

Technikája az európai topfutball mezőnyében is kivételesnek számított, de hamar ért fel a csúcsra, és bár angliai első éveiben is voltak nagy meccsei, karrierje második szakaszában Özilnek már kevesebb emlékezetes sikere akadt. Három FA-kupát nyert az Arsenallal és egy Európa Liga-döntőt is játszhatott.

2018-ban lemondta a válogatottságot, miután rengeteg támadás érte, amiért a vébé előtt a diktatúrát építő és politikai ellenfeleit bebörtönző Recep Tayyip Erdogan török elnökkel fotózkodott – ebből aztán kisebb diplomáciai csatározás is támadt a két ország között.

2019 decemberében miatta törölte a kínai állami tévé műsorából az Arsenal meccseit, miután arra szólította fel a muszlim közösséget, tegyenek többet a Kínába elnyomott ujgurokért, akiket az üldözéssel szembeszálló harcosoknak nevezett.

2021-ben igazolt Törökországba a Fenerbahçéba, következő évben szerződtette az İstanbul Başakşehir FK.

telex.hu

Legfrissebb hírek

8bc3b2aaf4244322b913d6aa7531846c

Elájult Magyarországtól a hazánkban forgató hollywoodi világsztár 

kövess minket