Végleg eldőlt: nem lesz magyar-szlovén rendezésű jégkorong-világbajnokság

A szükséges kormánygarancia hiányában a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) nem engedi tovább a jövő évi elitvilágbajnokság megrendezésére beadott magyar-szlovén pályázatot, így a továbbiakban egyedüliként a finn-lett kandidálással számol, írja az MTI.

Luc Tardif, a nemzetközi szövetség elnöke és az IIHF jogásza, Ashley Ehlert a tamperei kongresszusi ülésen elmondta, az IIHF-nek kellenek a pénzügyi garanciák. Tardif emlékeztetett, hogy 2020-ban a koronavírus-járvány miatt minden vb elmaradt, tavaly pedig Minszkben nem tudták megtartani az elit-vb egyik csoportját, ráadásul az általa vezetett szervezet szakmailag pénzügyileg is felelős minden kategória számára biztosítani a versenyzést, így a nem tudnak eltekinteni a kormánygaranciáktól.

A kongresszuson felszólalt Such György, a magyar szövetség elnöke. Jelezte, hogy nem tudták időre megkapni a kormánygaranciát, megérti az IIHF elvárásait, és sok sikert kívánt a finn-lett szervezőknek. A küldötteknek elmondta, hogy a magyar kormány kedden állt fel, rövid idő állt a felkészülésre, de az elmúlt egy hónapban minden energiával azon dolgoztak, hogy a szlovénokkal közösen sikeresen pályázatot nyújtsanak be.

ez egy hasznos lecke volt számukra, és ez egyre életre szóló lehetőség lett volna.

Matjaz Rakovec, a szlovén szövetség elnöke kiemelte, hogy az elmúlt hónapban milyen sok munkát, energiát fektettek bele a pályázatba, nekik sikerült megkapniuk saját kormányuktól a garanciát.

Az MJSZ a szlovén szövetséggel közösen május 8-án jelentette be, hogy pályázik a 2023-as vb-re azt követően, hogy az IIHF az ukrajnai háború miatt április 26-án elvette a rendezési jogot Szentpétervártól, és a két válogatott a ljubljanai divízió I/A vb-ről feljutott a legjobb tizenhat közé. A két szövetség határozottan jelezte: az elmúlt évtizedekben minden elitvilágbajnokság megrendezése nyereséges volt.

Hétfőn azonban az MJSZ arról tájékoztatta az IIHF-et, hogy nem kapott kormánygaranciát, ezért kénytelen visszalépni a kandidálástól. Ennek alapján az IIHF kedden hivatalosan bejelentette, hogy a finn és a lett szövetség közösen hivatalos kérelmet nyújtott be a jövő évi elitvilágbajnokság megrendezésére, és immár egyedüliként kandidál, miután a magyar-szlovén közös pályázatot visszavonták.

Az MJSZ az elmúlt napokban igyekezett beszerezni a szükséges kormánygaranciát. Remélte, hogy az IIHF esetleg kitolja a csütörtöki beadási határidőt. Az MJSZ 2,6 milliárd forintot kért a magyar kormánytól a rendezési költségek előfinanszírozására, de ezt az összeget visszafizetné majd.

Budapesten a 19 182 férőhelyes MVM Dome, Ljubljanában a 10 500-as Stozice Aréna lett volna a helyszín. A finnek az új, 11 695 férőhelyes tamperei Nokia Arénával, a lettek pedig a 9550 néző befogadására alkalmas Riga Arénával pályáznak. A tornát a tervek szerint 2023. május 12. és 28. között tartanák.

telex.hu

Legfrissebb hírek

Debrecenben épül fel a világ legnagyobb akkumulátorgyártó cégének második európai üzeme

Debrecenben épül fel a világ legnagyobb akkumulátorgyártó cégének második európai üzeme

kövess minket

X