A CONTACT MKSZ a Jász-Nagykun-Szolnok Megyében illetve Szolnokon élőkért tevékenykedő civil szervezetek vagy azon belül dolgozó személy iránt érzett tisztelete és megbecsülése jeléül évente kiadható „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Civil Díj”-at alapított. A díj minden olyan személynek, illetve szervezetnek adományozható, aki Jász-Nagykun Szolnok Megyei civil szervezetként, vagy szervezet tagjaként kimagasló tevékenységet folytat, illetve folytatott. A díjat egy évben legfeljebb kettő személynek, illetve szervezetnek lehet odaítélni. Megosztott díj kiadására egy szakmai közösségen belül van lehetőség. A díjra már lehet jelölni. A díj adományozását javaslattétellel kezdeményezheti minden természetes és jogi személy, érdekvédelmi-érdekképviseleti és társadalmi szervezet. A javaslatnak tartalmaznia kell a díjra méltónak tartott személy, illetve szervezet nevét, címét, valamint az elismerni kívánt tevékenységet. A javaslatot január 28-ig írásban kell eljuttatni a CONTACT MKSZ részére. A határidőn túli jelöléseket és a hiányos pályázatokat nem fogadják be. Az elismerést ezúttal is, február elsején a Civilek napján ünnepélyes keretek közt adják át.

Szentkúti Sándor




