Újra vereség

Fotó: szolnokimavfc.hu

Bántóan hosszú gólszünetét ugyan lezárta a Szolnoki MÁV FC, de így sem tudott pontot szerezni Szombathelyen. Az NB II-es labdarúgó- bajnokság vasárnap az első tavaszi fordulóval folytatódik.

Adott egy csapat, amely négy forduló óta nem tud gólt lőni, nagyrészt emiatt is körről körre hátrébb kerül a tabellán. Adott egy másik csapat, amely az eddigi tizennyolc meccsen csupán tizenegy gólt kapott, vagyis a számok alapján a védelme a leghatékonyabb a ligában. Ráadásul ez utóbbi csapat játszik otthon. Mi sülhet ki ebből?
Kapásból az a válasz, hogy egy alacsony színvonalú mérkőzés. Az első, feljegyzésre érdemes megmozdulás a negyvenegyedik percben következett be, némi meglepetésre a Szolnok előtt. Rokszin viharzott végig a bal szélen, a tizenhatoson belül még egy pofás cselre is futotta erejéből, ám öt méterről már nem tudta eltalálni a kaput. Három perccel később pedig már vezetett is a Haladás. Kiss Bence érkezett teljesen egyedül a szolnoki apu előterébe és öt méterről bepasszolta a labdát.

 A második félidőben is a Hali volt mezőnyfölényben, de nemigen talált fogást a Szolnokon. Egészen a hatvannyolcadik percig. Ekkor a Mocsi által kiharcolt büntetőt Horváth Rajmund lőtte be. Beállt az a különbség, amelyet a két csapat helyezése alapján bizton lehetett várni. A hetvenhatodik percben némileg váratlanul szépített a MÁV. Kovács Olivérről feledkeztek meg a szombathelyi védők az ötösön belül, a szolnoki hátvéd pedig kapásból bezúdította a kapuba a labdát. (Legutóbb a tizennegyedik fordulóban szerzett szolnoki játékos gólt. A Békéscsaba elleni hazai mérkőzés 52. percében Tóth Bence volt eredményes. Azóta 474 játékperc telt el szolnoki gól nélkül.) Innentől izgalmas lett a hátralévő negyedóra, hiszen a MÁV megérezte a vérszagot. Rohamozott is, de ezekben az attakokban nem volt kellő átütőerő.
A tegnapi játéknappal véget ért az NB II-es bajnokság első fele. A héten már a tavaszi szezonból előrehozott, huszadik fordulót rendezik. A Szolnoki MÁV FC a Szentlőrinc elleni idegenbeli mérkőzéssel zárja a naptári évet. A szolnoki csapat féltávnál 19 megszerzett ponttal a 17. helyen áll,  egyetlen ponttal a már kieső pozícióban álló Békéscsaba előtt.

Gutai István

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket