Fotó: Kisújszállás város hivatalos oldala Facebook
Éves közgyűlését tartotta a napokban a Kunszövetség Karcagon.
A közgyűlésen F. Kovács Sándor elnök köszöntötte a megjelent tagokat és vendégeket, majd még a napirendi pontok előtt emlékeztek meg egyperces néma felállással az elmúlt időszakban elhunyt tagtársaikról.
Ezt követően az elnök beszámolt a tavalyi évben végzett munkáról, amit jelentős mértékben korlátozott a koronavírus, így kevesebb programot tudtak a tagok által képviselt hagyományőrző szervezetek megvalósítani. Az ülésen döntöttek pályázatok kiírásáról és különböző megjelent kiadványokat is bemutattak.
Az elnökség a 2020-ban, fiatalon elhunyt alapító tagjuk emlékére létrehozott Sudár István-emlékdíjat Hunyiné dr. Domokos Emőke kunszentmiklósi, négyszeres világbajnok és kétszeres Európa bajnok íjász részére adományozta hagyományőrző tevékenysége elismeréséül.
Emellett döntöttek egy újabb elismerés alapításáról. Horváth György emeritus nagykunkapitány emléke előtt tisztelegve emlékérmet hoznak létre. Az érmet Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrász, jászkun főkapitány készíti el. Az elismerést évente egy alkalommal, lovas versenyeken kiemelkedő eredményt elért személynek ítélik majd oda.
Az ülés végeztével a jelenlévők elfogadták a beszámolót a Kunszövetség tavalyi működéséről és az idei év pénzügyi tervét, közölte Kisújszállás hivatalos oldala.




