Tűz volt a budapesti Szent Imre kórházban

Győrfi Pál közölte: egy fiatal nő súlyos égési sérülések miatt vesztette életét. Hozzátette: a helyszínre hét mentőegység érkezett, két férfit és egy nőt füstmérgezés gyanújával más kórház toxikológiai osztályára vittek.
    A szóvivő elsődleges információi szerint több beteget a kórházon belül helyeztek át más osztályokra, de négy embert a mentőknek kellett átszállítaniuk másik egészségügyi intézménybe. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a lángok a kórház egyik többszintes épületének földszintjén, egy detoxikáló helyiségben csaptak fel. A tűzoltók nagy erőkkel – 18 gépjárművel – vonultak a helyszínre, kezdték meg az oltást és az életmentést.
    A szóvivő tájékoztatása szerint a tüzet kora délelőttre eloltották, megakadályozva a lángok továbbterjedését. Az épületben 56 beteget kellett áthelyezni. Kisdi Máté a helyszínen a közmédiának nyilatkozva elmondta, hogy a tűz egy öt négyzetméteres, a füst pedig mintegy 100 négyzetméternyi területet érintett.

MTI

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket