Tüntetés volt Szolnokon a pedagógusokért, az oktatásért

Több mint háromszázan gyűltek össze az újabb pedagógus tiltakozásra Szolnokon a Kossuth téren csütörtökön délután. A résztvevők az országos akcióhoz csatlakozva, az oktatásért kiállva tiltakoztak a  tervezett státusztörvény ellen.

Szülők, diákok, pedagógusok gyűltek össze és hallgatták a szónokokat. Egyik azt mondta, tavaly több mint 16 ezer pedagógus hiányzott a rendszerből, a pályán lévő pedagógusok majdnem fele elmúlt 50 éves, a 30 év alattiak száma a 10 százalékot sem éri el. Azoknak, akik jelentkeznek pedagógusképzésbe, azt a töredéke végzi el, ennek a töredéknek a töredéke kezd el tanítani. És akkor közülük nagyon sokan nem is maradnak ott.

Még a nyugdíjba menőket sincs, aki pótolja. És akkor még hányan fognak felmondani, ha a státusztörvény életbe lép! Mi lesz, ha életbe lép a státusztörvény? Diplomával nem rendelkező tapasztalatlan egyetemistákat alkalmazhatnak majd pedagógusokként. A meglévő pedagógusokat a tankerület bármikor átvezényelheti másik intézménybe. Iskolákat zárhatnak be, osztályokat vonhatnak össze.

Az iskolákban a pedagógusoknak akár a fele is lehet óraadó. Ez azért is rossz, mert egyre több olyan ember lesz a gyerekek mellett, aki nem az adott intézmény állandó alkalmazottja. A törvény a ki nem fizetett túlórák számát több mint kétszeresére akarja növelni. Aki pedig sérti a közoktatásba vetett bizalmat, azt meg is büntethetik. Vagyis a törvénytervezet célja nem a problémák megoldása, hanem az elfedésük. Ha viszont a törvényt nem vezetik be, akkor fognak ott tartani, ahol márciusban tartottak a tiltakozások.