Szolnokon is megemlékeztek a Magyar Kultúra Napjáról. Az Aba- Novák Agórában nagyszabású gálaműsor keretében ismerték el a város kulturális életében átlag feletti teljesítményt nyújtó személyek, közösségek munkáját. A Magyar Kultúra Napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük. Annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Hymnus, a magyar népzivataros századaiból című költeménye kéziratát.
Idén tizenkilenc személyt, illetve közösséget ismert el Szolnok városa különböző kulturális díjakkal. Kaposvári Gyula díjat vehetett át Molnár László, a Szigligeti Színház színművésze, Balázsiné Gődér Ágnes, valamint Mátyus Sándor. Laki Kálmán díjas lett dr. Barcsik József és dr. Gecse Annabella. Az újonnan alapított Shihan Furkó Kálmán díjat hárman kapták meg elsőként: B. Tóth János, Nagy György és Kiss Éva.
A Tiszavirág Turisztikai díjat vehette át Demény István és a Szolnoki Művészeti Egyesület. Béres- díj Szolnok kultúrájáért elismerést kapta Páncsics Edina. Szurmay Ernő díjban hét pedagógus, illetve tantestület részesült: Csatóné Fekete- Szabó Andrea, az Ádám Jenő Zeneiskola nevelőtestülete, a Liget Úti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola nevelőtestülete, Majnárné Varga Tünde, Serfőző Antalné, Gönczölné Molnár Judit és Horváth Erzsébet Alma. A Kővári Tamás díjat idén Gálné Fancsali Ildikó kapta.
Gutai István




