Tejben az erő: nehéz sorsú emberek kaptak segítséget – a szenttamási tejüzem tulajdonosai döntöttek a támogatás mellett

A szenttamási tejüzem projekt befejező szakaszához érkezett a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt., melyet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap által támogatott forrásból valósította meg. A cég vezetésében a próbagyártás során merült fel, hogy a folyamat során keletkezett – magas minőségű – tejet, jótékony célra ajánlják fel.

A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. a Szenttamási szarvasmarhatartó telep korszerűsítése a végéhez érkezett. A Magyar Kormány által támogatott beruházás eredményeként a Szenttamási tehenészeti telepen, korszerű épületekkel, technológiával és kiszolgáló létesítményekkel rendelkező szarvasmarhatartó telep jött létre. A telep korszerűsítése mellett, létrejött egy tejüzem is, amelyben saját márkanévvel – Szenttamási tej – állítanak elő magas minőség terméket.

Mivel a tejüzem projekt a befejezéséhez érkezett, ezért elindult az úgynevezett próbagyártás is, mely azt jelenti, hogy most ellenőrzik a gyártási folyamat részleteit, melynek végén, ugyanolyan magas minőségű tej készül el, mely végül a polcokra is kerül. A tulajdonosokban a próbagyártás folyamata alatt fogalmazódott meg a segítő szándék, melyhez a térségben működő karitatív szervezetek segítségét kérték.„A gazdasági tevékenységünk során is törekszünk az értékmentésre, éppen ezért szerettük volna, ha a nehéz helyzetben lévő emberekhez is jutna minőségi magyar termék. Felkerestünk két szolnoki szervezetet, akik maguk is segítséget nyújtanak az arra rászorulóknak, hogy működjünk együtt: mi adományként szállítunk nekik a tejtermékeinkből, ők pedig az ünnepekhez közeledvén szétosztják azokat igény szerint” – mondta el Tacopulosz Péter, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. cégvezetője. A Szolnok Kistérségi Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ Hajléktalan-segítő Szolgálata, valamint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szolnoki Családok Átmeneti Otthona december 17-én megkapta az ígért tejtermékeket, így segítve több családot az ünnepek közeledtével.

Szentkúti Sándor

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket