Szolnokon is megemlékeznek a tiszai ciánszennyezésről

2000. január 30-án körülbelül 120 tonna ciánt és egyéb nehézfémet tartalmazó, mintegy 100-120 ezer köbméternyi szennyvíz került a Lápos folyóba, onnan a Szamosba, majd pedig a Tiszába. Az 1999 óta működő, aranymosással foglalkozó nagybányai Aurul cég cianidos technológiát alkalmazó aranyérc üzemének zagytározója szakadt át egy 25 méteres szakaszon, a heves esőzések és az olvadó hó következtében megemelkedett vízszint miatt. A szennyezésről egy nappal később, január 31-én érkezett írásbeli értesítés a Felső-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőségre. Mivel a román-ausztrál tulajdonú bányavállalat nem rendelkezett kárelhárítási tervvel, így a magyar vízügyi szerveknek fel kellett készülni a szennyezés fogadására, ami végül február elsején délután lépte át a magyar határt. A 20 km hosszú szennyezett víztömeget a Kiskörei Vízlépcsőn keresztül, a Tisza-tóból érkező vízzel hígították.

A szennyezés toxikus hatását sikerült enyhíteni, de a magyarországi szakaszon így is 1241 tonna hal pusztult el. A víz felszínén úszó tetemek kiemelését azért kellett azonnal megkezdeni, hogy a hallal táplálkozó madarak és emlősök ne pusztuljanak el a mérgezett tápláléktól. A fokozottan védett rétisasok, a vízi csigák, a szitakötők és a tiszavirág megmenekült, de a rákok és az árvaszúnyog lárvák 50-60%-a elpusztult. De nem csak az állatok, az emberek is veszélyben voltak, hiszen a Tisza-menti települések nagy része a folyóból nyeri ivóvizét, ahogy Szolnok is. Városunkban a szennyezés mértéke miatt 14 napig nem lehetett használni a Tisza vizét, viszont a városnak csupán nyolc napra elegendő ivóvíz tartaléka volt.  A város több pontján zacskós vizet osztottak és arra kérték a megyeszékhelyen élőket, hogy otthon spóroljanak a vízzel.

A szennyezés 12 nap alatt vonult le a folyónkon, de a hatékony intézkedések és a hosszan tartó tavaszi áradás jelentősen enyhítették a károkat. A tragédiát követően a magyar állam 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be az Aurul ellen, ám némi huzavona után a per gyakorlatilag eredménytelenül lezárult.

A Magyar Országgyűlés a tragédiára emlékezve február elsejét a Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánította. Az idei szolnoki megemlékezés kedden délután 2 órától a Tiszai Hajósok terén kerül megrendezésre, ahol többek között beszédet mond Varga Judit, igazságügyi miniszter.

Czapkó Dorottya

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket