Szijjártó: Az ukrán hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a hétfői találkozó a valódi tartalom helyett ne másról szóljon

„Igen, tegnap értesültünk róla, hogy a kijevi nagykövetségünkön keresztül érkezett egy halálos fenyegetés ukrán forrásból jól láthatóan azzal a céllal, hogy a jövő hétfői külügyminiszteri találkozóra árnyékot vessen, vagy megpróbálja annak megrendezését megakadályozni” – válaszolta újságírói kérdésre Szijjártó Péter brüsszeli sajtótájékoztatóján. A külügyminiszter hozzátette:

„Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajnával jó legyen az együttműködésünk. Kárpátalján 150 ezres nemzeti közösség él, az ő érdekükben próbálunk majd valamilyen megállapodásra jutni az ukrán kollégákkal jövő hétfőn.

„Az ukrán hatóságok arról biztosítottak minket, hogy a legkörültekintőbb biztonsági intézkedéseket fogják foganatosítani annak érdekében, hogy Ungváron az ukrán-magyar külügyminiszteri találkozót a lehető legnagyobb biztonságban lehessen megtartani. A magyar hatóságok is folyamatos kapcsolatban vannak az ukrán társhatóságokkal, mindent megtesznek azért, hogy a hétfői találkozó a valódi tartalom helyett ne másról szóljon.”

– mondta.

Szijjártó január 29-én találkozik Ungváron ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával. A megbeszélés egyik kiemelt célja, hogy előkészítse Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Orbán Viktor találkozóját.

Ukrán nyelvű fenyegető e-mailt kaptak a Külgazdasági és Külügyminisztérium ukrajnai képviseletei, amelyben életveszélyesen megfenyegették Szijjártó Pétert. A levélben ezt írták:

„azt hiszitek, hogy a miniszteretek az Ukrajna elleni támadások után csak úgy eljön hozzánk? Mi nem így gondoljuk. Január 29-én tehát robbanásveszélyes üdvözletre számíthatnak. Egy páncélvonat nem fogja megmenteni önöket. Javasoljuk, hogy adjon megrendelést egy temetkezési irodának, hogy elkezdhessék elkészíteni a koporsót a Szijjártónak, és az illeszkedjen a magasságához. Isten megbocsát, de az ukránok nem.”

Forrás: 444.hu

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket