Schanda Tamás: közel 6900 elektromos bicikli megvásárlását támogatja a kormány

Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázaton az igénylők 97 százaléka nyert el összesen közel 736 millió forintot – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a minisztérium hétfői közleményében.

Az államtitkár hozzátette: a Klíma- és természetvédelmi akcióterv kiemelt célja a közlekedés zöldítése, ennek érdekében indította el a tárca a környezetkímélő kerékpározásra ösztönző kiírást is.
    A tizenkettedik fordulóval a közelmúltban lezárult felhíváson nyertesek közel ötezer pedálszenzoros kerékpár megvételéhez kapnak fejenként legfeljebb 90 ezer forintos hozzájárulást. A programnak köszönhetően további több mint 1900 nyomatékszenzoros biciklihez legfeljebb 150 ezer forinttal olcsóbban jutnak hozzá új gazdáik. Schanda Tamás elmondta: „A pályázat fő küldetése, hogy az autóval munkába járók a tisztább biciklik nyergébe üljenek át. Az új járművek testmozgásra bátorítják azokat is, akik számára túlzott megerőltetést jelentene a rásegítés nélküli kerekezés. A teremtett világ védelme mellett így a vásárlások megkönnyítésével a nyertesek egészségéért is teszünk.” Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az ITM a környezetbarát közlekedési módok térnyerését gyorsítja fel a Zöld Busz Programmal is. Az elektromos autóbuszok forgalomba állításával a 25 ezer feletti lélekszámú településeken csökken a zaj- és levegőszennyezés. A tisztább, csendesebb és a kerékpároknak köszönhetően kevésbé zsúfolt utcák javítják a városi életminőséget. A kormány már összesen több mint 20 milliárd forinttal ösztönözte a tisztán elektromos járművek beszerzését.
    Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázat döntési listái az IFKA honlapján érhetők el.

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket