Róka kóborolt Szolnok legnagyobb lakótelepén

Rókát fotóztak Szolnokon, a város legnagyobb lakótelepén. A ravaszdit a Széchenyi lakótelepen látták a parkoló autók között és kapták lencsevégre. A szép példány nem tudni, honnan érkezett, de a lakótelep amúgy a város szélének számít és közel van egy parkerdőhöz és a Zagyva árteréhez is.  A rókák egyébként kiváló alkalmazkodóképességűek, ezért fordulhat elő, hogy a megyeszékhelyen kószálnak élelmet keresve. Egyre többször fordul elő, hogy a kint hagyott szemét vagy az azokra éhes rágcsálók miatt vándorolnak lakott területekre, ahol szívesen fogyasztanak akár kidobott ételmaradékokat is.Ősszel egyébként a város egy másik részén, de ugyancsak a peremkerületén, az úgynevezett Tallinn városrészben, vagyis lakott részen őzeket láttak egy kisebb fás területen. Ez azért is lehet érdekes, mert a közelben húzódik a vasúti fővonal, és ez lehatárolja ezt a részt. Mint a veszettsegmentesites.hu írta, sokan úgy tudják, csak a veszett rókák „mennek be” lakott területre, ez azonban egyáltalán nem igaz. A róka életmódja és táplálkozása remekül alkalmazkodott az emberi környezethez. 

A településeken állandóan rendelkezésre álló rágcsálófajok, melyek a róka fő zsákmányállatai, ezen kívül a nem megfelelően tárolt hulladék, és a macskáknak kitett eledel sokkal biztosabb és kényelmesebb táplálékforrás a számára, mint amit az erdőn-mezőn képes megszerezni magának. 
Képes megszokni az ember közelségét, láthatóan félelem nélkül mozog az utcákon és kertekben. Önmagában tehát az, hogy rókát látunk lakott területen, nem azonosítható azzal, hogy az állat veszett volna.

Ha találkozunk vele, kellő távolságból hívjuk fel magunkra a figyelmet például tapssal, kiáltással, majd adjunk az állatnak esélyt (néhány másodpercet és elegendő teret, azaz ne álljuk el a menekülés útját), hogy elmenjen. Az egészséges róka, ha nem is esik kétségbe a látványunktól, de biztos, hogy kitér előlünk, igyekszik elkerülni a közeli találkozást.
https://www.veszettsegmentesites.hu/mit-tegyek-ha-rokat-lattam-a-lakokornyezetemben

Fotó: Szolnok és környéke útinform

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket