Rekordot dönthet a Csontváry festmény

Akár 300-400 millió forintért kelhet el Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című festménye. Ha a várakozásoknak megfelelően hasonló összegért kelne el, az azt jelentené, hogy Magyarország történelmének legdrágábban elárverezett képévé válna. Már a festmény kikiáltási ára is rekord a maga 160 milliójával.

A festő képei nagyon ritkán jelennek meg árveréseken és így ezért sem meglepő a magas ár. A most árverésre kínált képének évtizedekre nyoma veszett, és a kétezres évek eleje óta csupán négy festménye került kalapács alá. A magyar művészettörténet körülbelül 100 Csontváry képről tud, ami főként közgyűjteményeknél vagy múzeumoknál van. Az aukcióra majd december 19-én a Kongresszusi Központban kerül sor. A festmény eredeti címe egyébként nem ismert, ahogyan az sem, hogy mi a jelentése. A képet 1903-ban festette, de több évtizedre eltűnt, majd 1977-ben került elő egy BÁV aukción, ahol 85 ezer forintért kelt el.

„A Titokzatos sziget rejtett szimbolikája tovább erősítheti a festő izgalmas személyisége és életműve körül – már életében – kibontakozó mítoszt.  Csontváry természetlátását világnézete határozta meg. Mágikus, panteisztikus világképéből egyéni, különös, nap-, és fényimádó vallást konstruált”
-olvasható a 24.hu -n.

A festő legdrágábban elkelt képe a Traui tájkép naplemente idején, amit 240 millió forintért vettek meg 2012-ben a Virág Judit Galéria árverésén. Ez a jelenlegi magyar rekord is, de 2006-ban a festő egy másik képét is a Szerelmesek találkozása (Randevú) festményt hasonló összegért, 230 millió forintért vásárolták meg.  Csontváry festészetében egy új transzcendentális világkép megalkotásán dolgozott. A legendák szerint egyszer Picasso azt kérte, hogy egyedül nézhesse meg Csontváry képeit, majd miután ezt megtette annyit tudott mondani, hogy nem tudta, hogy van nála is nagyobb festő.

Forrás: 24.hu

Pataki Gergő

Legfrissebb hírek

central-0791745314-e1712663681363-1024x576

Érkezik az év hidegfrontja, hó is eshet

kövess minket