A vasárnapi első körös nyitáskor az első delegáció a svájciaké volt, de vártak többek között amerikai, brit és ausztrál sportolókat is – az insidethegames.biz oldal beszámolója szerint. A pekingi első nyitó ceremónián több mint húsz csapat – köztük a kínai, a kanadai és a finn küldöttség – hivatalos képviselője volt jelen. A hivatalos megnyitóra csütörtökön kerül sor.
A végleges regisztráción a pekingi faluban kell átesniük a sportolóknak, függetlenül attól, hogy hol lesz a szállásuk. A központi faluban curlingeseket, jégkorongozókat, műkorcsolyázókat és jégtáncosokat, gyorskorcsolyázókat, illetve a big air számban versenyző síakrobatákat és hódeszkásokat szállásolnak el. A Peking központjától 75 kilométerre észak-nyugatra lévő jencsingibe az alpesi síelőket, a bobosokat, a szánkósokat és a szkeletonosokat várják, míg a fővárostól mintegy 180 kilométerre – ugyancsak észak-nyugatra – található csangcsiakouiba a síakrobatákat és a hódeszkásokat, valamint a sílövőket, a sífutókat, a síugrókat és az északi összetettben szereplőket. A három olimpiai faluban mintegy 5500 versenyzőt és hivatalos kísérőt szállásolnak el.
A pekingi téli olimpia jövő péntektől február 20-ig tart.

Az insidethegame.biz honlapja szerint a szervezők szigorú egészségügyi kézikönyvét kiegészítve a NOB készített egy útmutatót, amely a kiutazás előtti pár napra és a játékok időszakára is tartalmaz ajánlásokat a koronavírus terjedésének megelőzésére. A február 4-én kezdődő téli ötkarikás játékok előtt két negatív PCR-tesztet kell felmutatniuk a versenyzőknek a beutazáshoz, a helyszínen pedig napi tesztelés lesz, ezért az olimpiai faluba érkezést követően is óvatosságra int az ötkarikás testület.
Azoknak, akik rendelkeznek koronavírus elleni két oltással, nem kötelező 21 napos karanténba vonulniuk a verseny előtt. A faluból kizárólag a jóváhagyott úti célra szállíthatják el a résztvevőket. A versenyt megelőző buborékban a NOB háromnapos egyéni karantént javasol a kontakt személyeknek. Rájuk – a tokiói játékokhoz hasonlóan – napi két tesztelés és egy másik elkülönített rendszer vár majd az utazást és az étkeztetést illetően. Minden téli olimpián közreműködőnek kötelező felvennie az emlékeztető oltást legkésőbb 14 nappal a játékok előtt. Bár az utóbbi hetekben két kínai városban is szigorításokat vezettek be az új variáns terjedése miatt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) múlt héten azt jelezte, hogy nem számol a fertőzés fokozott kockázatával a téli játékokon.
m4sport.hu / MTI / bumm.sk




