Orbán Viktor is aláírta azt a közös nyilatkozatot, amiben a Madridban tanácskozó európai szélsőjobboldali-populista pártok Oroszországot teszik felelőssé az ukrán határon kialakult helyzetért. A szélsőjobboldali politikusokat vendégül látó spanyol VOX párt szóvivője, Jorge Buxadé sajtótájékoztatón erősítette meg, hogy a nyilatkozatot a tanácskozás összes résztvevője aláírta. A dokumentum kifejezetten Oroszországot hibáztatja az ukrajnai krízis eszkalációjáért.
Az orosz katonai akciók Európa keleti határán a háború szélére sodortak bennünket. Európa nemzetei között szükséges a szolidaritás, az elszántság és a védelmi együttműködés az ilyen fenyegetésekkel szemben” – fogalmaz a dokumentum, amely kitér arra is, hogy az európai nemzetek hatástalannak tartják az Európai Uniós diplomáciát. Az aláírók kiálltak a béke, a területi integritás és az európai nemzetek határainak sérthetetlensége mellett – idézi az MTI a közös közleményt. Az európai jobboldali pártokat eddig élesen megosztotta Oroszország megítélése. A lengyel Jog és Igazságosság (PiS) keményen oroszellenes politikát folytat, míg Marine Le Pen, Orbán Viktor, vagy Matteo Salvini megengedőbb Moszkvával.
A nyilatkozat érdekessége: Orbán Viktor úgy írta alá a Moszkvát megbélyegző nyilatkozatot, hogy jövő hét elején a Kreml vendége lesz, Vlagyimir Putyin elnökkel tárgyal Paks 2-ről, az orosz gázszállítások növeléséről és egy közös magyar-orosz űrkutatási projektről.
Megint megpróbálnak összefogni
A pártok két hónapon belül második alkalommal tartottak konferenciát, amelyen megvitatták a szorosabb összefogás módját és foglalkoztak egy európai konzervatív pártszövetség építésének lehetőségével. Legutóbb tavaly decemberben, Varsóban tanácskoztak az európai radikális jobboldali-populista pártok, de ott sem sikerült megállapodni egy közös EP-frakció létrehozásában. Olaszország két rivalizáló populista pártja, a Liga és az Olaszország Fivérei el sem mentek a tanácskozásra.
A résztvevők most megállapodtak abban, hogy Brüsszelben koordinációs irodát hoznak létre, amely folyamatos együttműködésre teremtene lehetőséget az Európai Parlamentben a jobboldali pártok között. Ezek a pártok jelenleg három különböző frakciókhoz tartoznak vagy függetlenek, de összehangolnák politikáikat, álláspontjaikat és „minden egyes párt szabadságát tiszteletben tartva” a szavazataikat is – jelentette be Jorge Buxadé.
Ismertetése szerint a plenáris ülés és a kétoldalú találkozók fő témái közt szerepelt egyebek mellett az európai ipar, a keresztény és konzervatív értékek, valamint a családok védelme, emellett foglalkoztak az energia-önellátás lehetőségeivel, továbbá az illegális bevándorlás elleni fellépéssel. Mindezekről zárónyilatkozatban foglaltak állást a konferencia végén.
euronews.com




