A november 22-28. között szervezett oltási akcióhét során az oltatlanok kivételesen előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra. Ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el és oltásuk érkezési sorrendben történik. Azoknak, akik már korábban regisztráltak az interneten, továbbra is az időpontfoglalót javasolják akár az első, akár az elmaradt második vagy a harmadik oltásukat akarják felvenni. Szolnokon a Hetényi Géza Kórház – Rendelőintézetben, valamint a MÁV Kórházban várják az állampolgárokat, összesen négy oltóponton. A megyeszékhelyen is egyre többen oltatják be magukat, ezért az egészségügyi intézmények növelték kapacitásukat. Hétvégente már reggel héttől fogadják azokat, akik élnek a védőoltás lehetőségével. A járvány negyedik hullámának megfékezése és az átoltottság növelése érdekében szervezik meg az akcióhetet. A vírus elleni erősebb védelem érdekében minden 18 év feletti, már több mint 4 hónapja oltottnak javasolt az ismétlő oltás felvétele. A közel 6 millió oltottból, 1 millió 369 ezren már felvették a harmadik oltást. Ők jelentősen védettebbek a betegség súlyos lefolyása ellen és ez nagyban segíti a védekezést a járvány negyedik hullámában. A számok napról-napra aggasztóbbak: ma 4588 új fertőzöttet igazoltak és elhunyt 123 többségében idős, krónikus beteg. A járvány tetőzését december elejére várják a szakemberek.
Szentkúti Sándor




