Nyomasztó, félelmetes: Így reagáltak a humanoid robotokat bemutató kiállításra

A robotokat fejlesztő techcégek képviselői hangsúlyozták: céljuk az emberekre minél inkább hasonlító szerkezetek kifejlesztése. Vegyes fogadtatásra találtak azok a humanoid robotok, amelyeket egy Las Vegas-i techszalonban állítottak ki helyi idő szerint szerdán, mert sokan nyomasztónak és félelmetesnek nevezték őket. 

„Az ember felépítése nagyon bonyolult, ezért egy tökéletesen emberszerű robot előállítása szinte lehetetlen. De ha mégis sikerülne, nem félnének tőle, mert azt gondolnák, ő is ember”
– mondta az eseményen megjelent újságíróknak Morgan Roe, a brit Engineered Arts vállalat képviselője. A cég egyébként egy Ameca „nevű” robotot mutatott be, amely kacsintani és pislogni is képes.

A kiállításon a japán TMSUK vállalat is képviseltette magát, egyebek között gyerekre hasonlító robottal is, amely a sajtó szerint meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült: voltak ugyanis, akik félelmetesnek nevezték, ahogyan a robot a szemét forgatja.

Isi Juszuke, a cég képviselője azt mondta, szándékosan látták el a robotot még „síró funkcióval” is, mert szerinte a gép így jobban hasonlít a valódi gyerekekre. A használati utasítás szerint a „gyerekrobot” rendelkezik több, a gyerekek mozgását szimuláló funkcióval is, és képes hányást imitáló mozdulatokra.  

Hetek / MTI
Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket