Nyolcvanötmillió forint értékű kokaint foglaltak le a rendőrök Siófokon

 A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya eljárást folytat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt K. Márk 26 éves budapesti lakos és szökésben lévő 48 éves siófoki társa ellen – áll a rendőrségi oldalon.
    A nyomozás adatai szerint a két gyanúsított egy autószállító tréler pótkerekében csempészett nagy mennyiségű kábítószert Hollandiából Magyarországra. Siófokon parkolták le a trélert, majd annak pótkerekét azonnal leszerelték. K. Márk az utcán várakozott, míg társa a pótkereket bevitte a ház udvarára. A rendőrök ekkor csaptak le rájuk, azonban csak K. Márkot sikerült elfogni, társa elmenekült – írták.
    A leszerelt pótkerékben a nyomozók 2214 gramm kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le, amely az előzetes szakértői vélemény szerint kokain. A nyomozók kutatást tartottak a szökésben lévő férfi lakásán és garázsában, ahol 1225 gramm kábítószergyanús fehér anyagot, az elsődleges vizsgálatok szerint szintén kokaint, valamint 5500 eurót és 2,2 millió forint készpénzt foglaltak le. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke közel 85 millió forint – közölte a Police.hu.
    A nyomozók K. Márkot őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság 2021. december 3-án elrendelt,  míg társa ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Forrás: police.hu

Legfrissebb hírek

central-0791745314-e1712663681363-1024x576

Érkezik az év hidegfrontja, hó is eshet

kövess minket