NAV: május 22-ig lehet rendelkezni az szja 1+1 százalékáról

A személyi jövedelemadó egy plusz egy százalékának felajánlásáról május 22-ig lehet rendelkezni – hívta fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott közleményben csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hangsúlyozva: a felajánlás csak néhány percet vesz igénybe, a támogatott szervezeteknek pedig óriási segítséget jelentenek ezek az adóforintok.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az szja-bevallás webes felületének kezdőoldalán is feltünteti a rendelkezés lehetőségét az adó egy plusz egy százalékáról azért, hogy minél többen a lehető legegyszerűbben támogathassanak civil szervezetet, vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot – közölte Kis Péter András szóvivő. Hozzáfűzte: a legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk egy százalékát.

A rendelkezőnyilatkozat elektronikusan, illetve papíralapon postán vagy személyesen is benyújtható a NAV-hoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a „22EGYSZA” lapon május 22-éig, a legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltőprogramjával lehet beadni – írta a szóvivő.

Kitért arra is, hogy – amint a korábbi években -, a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik egy plusz egy százalékos nyilatkozatát, legkésőbb 2023. május 10-éig lezárt borítékban kell átadni a munkáltatónak a nyilatkozatot. A lezárt boríték ragasztott felületét a munkavállalónak saját kezűleg kell aláírnia. A munkáltatónak a nyilatkozatot tartalmazó borítékot sértetlen állapotban, kísérőjegyzékkel együtt, zárt csomagban 2023. május 22-éig kell eljuttatnia a NAV-hoz – részletezte Kis Péter András.

Hozzátette, felajánlásokat kizárólag azok a civilszervezetek kaphatnak, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál, valamint a technikai számmal rendelkező vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat. A NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható.

A vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat technikai számára szóló, formailag érvényes nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg egy másik technikai számmal rendelkező kedvezményezettet, vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza – emlékeztetett a szóvivő. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a civil kedvezményezett számára továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.

Legfrissebb hírek

central-0791016818-e1714968583455-1024x577

Zivatarokra figyelmeztetnek négy vármegyében

kövess minket