Antikrisztus, Határeset, Hullámtörés, A 64-es betegnapló, Fácángyilkosok – néhány olyan film, amiben a vízpart titokzatossága körbefonja a cselekményt és minden rutinos mozinézőt felkészít az elhúzódó nyugtalanságra. A 2020-ban bemutatott Spirál nem egy tipikus közönségfilm és nem csupán emiatt emlékeztet bennünket a skandináv térség rideg otthonosságára.
Janka (Kiss Diána Magdolna) és Bence (Bogdan Dumitrache) a világ zajától távol, egy kis erdő területén élnek és –habár együtt költöztek ide- nagyon másként élik meg a civilizáció hiányát. A horgásztavat és a hozzátartozó szerény házikót a férfi az édesapjától örökölte és úgy tűnik, élete végéig szeretne itt maradni a harcsákkal. Janka, a fiatal, csinos és halk szavú nő visszavágyik a városba, szeretne munkát vállalni, emberek között élni és kicsit valaki más lenni. Végül kilép Bence életéből, és helyét átveszi a valamivel életrevalóbb Nóra (Borbély Alexandra), aki kislány kora óta egy ilyen vadregényes helyen szeretett volna élni. A Spirál két női főszereplője nagyon hasonló karaktert játszik, tökéletes folytatása egyik a másiknak, mint tavasz a télnek. A természet körforgása –és a férfi szakállának növekedése- nem csak az idő múlását, de a Bence lelkében zajló változásokat is hűen tükrözi. Bogdan Dumitrache, a román újhullám legnépszerűbb arca, kiválóan hozza a remete életre berendezkedett erős, zárkózott férfit, aki két lábbal áll a földön. Azon a földön, amit az édesapjától örökölt és nagyon akarja szeretni, de hol kezdődik a kötelesség és hol ér véget a rabság? Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek megfordult már a fejében legalább egyszer –és nem jókedvében-, hogy örökre elvonul a világtól: kiköltözik a vadonba, sátrat ver a Szaharában, vagy épít egy iglut Grönlandon. De vajon sikerülne mindent hátrahagyni? Azt gondoljuk, hogy nem futna velünk együtt minden, ami egyszer a fejünkbe befészkelte magát? Dehogynem. A film színültig van szimbólumokkal: a vödörben hemzsegő kukacok, az ablaküvegen koppanó madárka és a pusztuló halállomány is egy-egy apró mozaik, amelyek segítségével a néző összerakhatja a képet. A saját képét a párkapcsolatokról, az elengedésről, a valóságról és a bűntudatról.
A film rendezője, Felméri Cecília közel húsz éve foglalkozik filmkészítéssel, több nemzetközileg is elismert rövidfilmet készített (A jövő reménysége díj – CineFest, Legígéretesebb fiatal tehetség díj – Magyar Filmszemle) de ez volt az első alkalom, hogy nagyjátékfilmet forgatott.
Czapkó Dorottya
