A szolnoki Kéz a Mancsért Egyesület tíz éve gondoskodik a Szolnok és környékén kóborló kutyákról és -újabban- cicákról. Bármelyik Marvel hősnek büszkeségére válna az a rengeteg kaland és küzdelem, amit Lászlóné Borbély Brigitta és csapata átél egy-egy kutyamentő akció alkalmával. A ’mancsosok’ vezetője szerint sok vidéki településen még mindig nem alakult ki a kutyatartás kultúrája, ezért legtöbbször a megyeszékhelyen kívül van dolguk.
Hogyan indult a Kéz a Mancsért története?
A kutya őrültek mindig egymásra találnak, a Mancs is egy ilyen baráti társaságból nőtte ki magát. Eleinte egy másik szervezetnél önkénteskedtünk, de ott olyan változások történtek, amiket nem tudtunk támogatni, így 2012-ben létrehoztuk az egyesületet. Az első mentéseink egyike Újszászon volt: a bejelentés szerint a helyi gyerekek egy madzagra kötve vonszolnak az utcán egy síró kutyát. Mint kiderült, az állat húsába mélyen belenőtt a nyakörvként funkcionáló zsinór, ami hihetetlen fájdalmat okozhatott. Azonnal cselekedtünk, autóba tettük és még aznap orvosi ellátást kapott. Alex új néven új életet kezdett és hosszú boldog életet élt az új családjával.
Az egyesület fennállása óta több mint ezer kutyának találtatok álomgazdit. Mi van azokkal, akiknek nem sikerül?
A lehetőségeink korlátozottak, mivel nincs telephelyünk. Jelenleg három ideiglenes befogadónknál tudjuk elhelyezni az állatokat, egy-egy embernél öt-hat kutya van, a nehezen szocializálható egyedek pedig erre szakosodott panzióban laknak. A legtöbb mentett négylábúról elmondható, hogy nem megfelelő körülmények között élt: nem törődtek vele, lehet, hogy verték, vagy nem adtak neki enni. Ez nem múlik el nyomtalanul, néhányuk nem tud egészséges kapcsolatot kialakítani a társaival, ezért kell őket szeparálni és fejleszteni. A mi kutyáink nem egy kennelbe zárva várják, hogy valaki értük jöjjön, napi szinten foglalkozunk velük, és próbáljuk a legtöbbet kihozni belőlük.
Civil szervezetként egyre nehezebb itthon talpon maradni, szinte lehetetlen forráshoz jutni. Hogyan szereztek támogatókat, mi az életben maradásotok titka?
Önkormányzati és állami segítségünk nincs, csak a civilekre számíthatunk, és szerencsére azt tapasztaljuk, hogy nagyon sok segítőkész ember van. Főként nekik köszönhetjük, hogy még felszínen vagyunk. Nálunk nincs munkabér, nincs céges telefon, céges autó, ’csak’ egy szuper csapat, akik ha kell az ágyból kiugorva, pizsamában indulnak el egy bajba jutott állatért. Vannak alkalmi segítőink, egy-egy fuvar erejéig, továbbá hatalmas öröm, hogy hozzánk is érkezhetnek diákok a 72 órás közösségi szolgálatra. Ám az anyagi terhek a létszám hiánynál is súlyosabbak. Az orvosi beavatkozások igen költségesek, főleg egy balesetes kutya esetén. Az egyesület életében nem ritka az egymillió forintos kórházi számla.
Az utóbbi időben egyre több emberhez jutnak el a felelős állattartás alapvetései. Szolnokon mit tapasztalsz ezzel kapcsolatban?
Én sajnos nem tapasztalom ezt a szemléletváltást, talán a nagyobb városokban már van kultúrája a kutyázásnak, de a kisebb településeken sokan mai napig láncra verve tartják a házőrzőt, és száraz kenyérrel etetik. És a legtöbben továbbra sem értik, hogy miért olyan fontos az ivartalanítás, hiszen Buksi minden évben fial 4-5 kölyköt, ezeket elajándékozzuk fűnek-fának, aztán előbb-utóbb azok is fialnak és a kör soha nem ér véget. Mi éppen ezért minden szuka kutyát ivartalanítva, vagy ivartalanítási kötelezettséggel adunk oda.
Csak kutyákkal foglalkoztok?
Kutyákkal kezdtük, de ma már cicáink is vannak, sőt mentettünk gyíkot egérragasztóból és kisegeret a macska szájából. Tavaly pedig felhívott egy rákóczifalvai barátom, hogy talált egy pár napos kiskacsát az út szélén, röpködtek a mínuszok, kérdezte mitévő legyen. Rögtön fuvart intéztem, közben Facebookon kerestük a kacsa gazdáját. Természetesen többen is jelentkeztek, de nem szerettük volna, hogy a fazékban végezze, ezért inkább haza vittem magammal. Másnap ugyanott felbukkantak a testvérei, akik ugyancsak hozzám kerültek. Amíg picikék voltak, a vendégszobában laktak és ennek emlékét még sokáig őrzöm, mivel módszeresen felszedték a parkettát és sok apró alagutat fúrtak a falba.
Előfordult már, hogy nemet kellett mondanotok egy bejelentésre?
Igen, például rendszeresen kapunk bejelentést az úgynevezett önsétáltató kutyákkal kapcsolatban; van gazdájuk és otthonuk, de házon kívül egyedül közlekednek. Természetesen ez nem helyes magatartás a tulajdonos részéről, de ilyenkor mi nem tehetünk semmit. Arra is volt már példa, hogy szörnyű körülmények között tartott állat miatt hívtak ki bennünket, de a helyszínen egy vidám és egészséges szőrgombócot találtunk. Mint kiderült, egy rosszindulatú szomszéd eszközei voltunk.
Miben más egy befogadott kutya, mint egy vásárolt?
Alapvetően semmiben. Mindkettő ugat, van négy lába és két füle. De a viccet félretéve: sokkal hálásabb és ezt csak az tudja igazán, aki mentett kutyával él. Másrészt ez rólunk, emberekről is szól. El kell tudni dönteni, hogy segíteni akarsz neki vagy sem? Ezek az állatok sokszor testileg és lelkileg elgyötörtek és egy jó érzésű embert az motivál, hogy napról napra látja, hogy a blökibe visszatér az élet. Bennünket is ez inspirál. Mindig kérünk és kapunk fényképeket az új gazditól, hihetetlenül jó érzés látni, hogy mi lett abból a szomorú tekintetű, sovány kis jószágból, aki most visszamosolyog a fotóról.
Tele van a Jófogás, és a Vatera pár tízezer forintos „fajtatiszta” kutyákkal. Mit gondolsz erről a jelenségről?
Ha végigsétálok a Tisza-parton, alig látok keverék kutyát. Az emberek mégsem szeretnek túl sok pénzt adni állatért, szóval biztosak lehetünk benne, hogy ezeknek az ebeknek egy részét pár tízezerért vásárolták az interneten hirdető szaporítóktól, akik borzalmas körülmények között, a végletekig kizsigerelnek egy-egy szukát. A kölyköknek legalább 8 hetes korukig az anyjuk mellett kell maradni, mégis azt látom, hogy ezek a futószalagon gyártott kiskutyák már 4-6 hetesen elvihetők. Sajnos a megyénkben nagyon sokan így keresnek pénzt, és aki tőlük vásárol, az támogatja az állatkínzást, miközben a hozzánk hasonló egyesületeknél alig van érdeklődő.
Melyik volt a legemlékezetesebb mentőakciótok?
2018-ban több bejelentést is kaptunk, miszerint az abonyi elkerülőnél, az út szélén napok óta ácsorog két kutya, valószínűleg kitették őket. Autóba pattantunk és egy anyakutyát találtunk ott a kölykével. A felnőtt szuka, későbbi nevén Lili olyan rossz állapotban volt, hogy tudtuk, ha ott marad, csak pár napja van hátra, így muszáj volt befognunk. Viszont Xéna, a kölyke annyira kemény diónak bizonyult, hogy egy hét próbálkozás után, csak egy élvefogó csapdával sikerült befognunk. Megmosdattuk, lefürdettük és hamar gazdira talált, de sajnos az anyukája mai napig nálunk van. Ő is a szaporítók végterméke, látszik, hogy sokszor fialt, ráadásul mikor megtaláltuk, a körmei akkorák voltak, hogy már visszacsavarodtak. Nyilvánvalóan 1-2 négyzetméteren élt bezárva, lesoványodva, az izmai elsorvadva és mikor teljesen elhasználták őt, egyszerűen az utcára tették. Ez a szaporítók szomorú gyakorlata. De láthatjuk, hogy minden kutyának jár egy esély és ez továbblendít.
Ha van nálad egy kutyányi vagy egy cicányi hely, és szívesen segítenél az állatokon, te is lehetsz ideiglenes befogadó. Ha pedig úgy döntöttél, hogy anyagilag támogatnád őket, az alábbi bankszámlaszámra történő utalással megteheted:
Kéz a Mancsért Egyesület K&H: 10404993-50526670-49511007
Czapkó Dorottya
