Mi lesz a sorsa a Velencei -tónak?

A Velencei -tó az ország harmadik legnagyobb tava (még) és egyben az ország, egyik legkedveltebb turisztikai állomása is. A környéken mindenki találhat magának valami elfoglaltságot, rendeznek ott több zenei fesztivált. Gyönyörű környezet, köztük egy madárrezervátum öleli körbe. Azoknak is megfelelő hely, akik csak egy kis fürdésre vagy csendes kikapcsolódásra vágynak, esetleg egy kis horgászatra.

Aki figyelemmel követte a híradásokat az tudhatja, hogy a fentebb leírt dolgok az utóbbi időben jelentős változáson mennek keresztül, ugyanis szinte az összes felsorolt dolog veszélybe került a tó kiszáradásának következtében. A Velencei -tó elveszítette vízkészletének, majdnem a felét. A helyzet miatt most, ahol nem is olyan rég még több százan úsztak, strandoltak ott most csak sétálni lehet. Ez a változás meglátszik a környék turisztikai mutatóin is. Az idei szezon egyenesen veszteséges lett a környék vendéglátó egységei számára.

A tó 130-170 centiméteres vízmélység helyett most körülbelül 90 centiméter körül mozog. Igazi felüdülés lehet a tónak az, hogy véget értek a meleg nyári napok és jönnek az esőzések, azonban a tó vízszintje, ennek ellenére sem tud növekedni, hiszen a lehullott csapadék a tó szempontjából nem megfelelően van elvezetve, ami pedig a tóba landol nem elégséges. A csökkenés mellett a tó vízminősége is rossznak mondható, ami hatással van az élővilágra is. Az Alba Natura Civil Alapítvány egy bejegyzésében, arról számol be, hogy több mint 12 tonna hal pusztult el a tóban és a tó környezete is hatalmas károkat szenvedett.

Ha ekkora a probléma hol a segítség?

Az utóbbi fél évben, mind a környéken élők mind a politikusok rendre hívják fel a figyelmet arra, hogy ez így nem mehet tovább és sürgős beavatkozásra van szükség. Érdemben azonban nem sok segítség érkezett eddig. Egy nyár közepi akcióban a Civilek a Velencei -tóért szervezet egy akció keretein belül vizes palackokból kezdte el ’’feltölteni’’ a tavat felhívó célzattal.

Hivatalos javaslat ugyan érkezett a tó vízkészletének feltöltésére egy kész tervvel, amit támogatott is a gazdasági újraindításért felelős operatív törzs, de a támogatás ellenére a kormány elvetette a javaslatot mondván, hogy a jelenlegi helyzetben nincs az országnak erre 40 milliárd forintja.

Ezen az úton nem érkezett segítség, de a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság már megkezdte az előkészületeket a tó helyreállítására. A terv szerint másfél millió köbméter vizet tudnának a tóba vezetni a Pátkai és a Zámolyi víztározó segítségével. Ez körülbelül 4 centiméterrel emelheti meg a vízszintet. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője a HVG -nek jelezte, hogy ez egy hosszú folyamat lesz, amit befolyásol a víz minősége és az időjárás is.

A rossz helyzet ellenére több mint 40 milliárd forintért építenek kajak- kenu központot a tónál. A Kovács Katalin Nemzeti Kajak- Kenu Sportakadémia a tervek szerint, az akadémia főépülete nettó 19.160 négyzetméter nagyságú lesz, amelyben több funkciót ellátó területeket alakítanak ki.

Pataki Gergő

Forrás: Portfolio, Blikk, HVG

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket