Merényletet terveztek a szerb köztársasági elnök ellen

Feltételezések szerint balkáni bűnszervezetek a szerb elnök Aleksandar Vučić megölését tervezték. A szerb kormányt ezzel kapcsolatban az Europol informálta -árulta el a szerb miniszterelnök Ana Brnabic január 14-én. Azt is elmondta, hogy a merénylet mögött a Radojev Zvicer vezetése alatt álló montenegrói kavači klán áll, akik annak végrehajtását  február első felére tervezték.

„Olvastam az Europol tájékoztatását, amely az ellenem készülő merényletről szól, de ennél többet nem tudok az ügyről, mindenről az illetékes állami szervek gondoskodnak, így aggodalomra nincs okom.”
-nyilatkozta Aleksandar Vučić köztársasági elnök egy Pink TV-nek adott interjúban, írják a Magyar Szó oldalán.  A merénylet szervezőit felsoroló listán hét különböző állampolgárságú név található, de a köztársasági elnök nem találkozott és nem is hallott egyikőjükről sem.

Az államfő a nyilatkozatában azt is kifejtette, hogy egy európai állam részletes információkat szolgáltatott a merénylettel kapcsolatban, amiért nagyon hálás. Azt is elárulta, hogy a szerb hatóságok rendelkeznek adatokkal és jelenleg is a részletek felderítésén dolgoznak. Már körözéseket is adtak ki és arról is van elképzelésük, hogy a használni tervezett fegyvereket honnan szereznék és az kihez jutna el. Szerinte az indíték abban rejlik, hogy a drogkartellek nem rendelkeznek az állami szervek támogatásával, így a kartell érdekében állhat az ország destabilizálása. 

Forrás: HVG

Pataki Gergő

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket