Megtalálták Suhajda Szilárd sátrát és dzsekijét a Mount Everesten

Hétfő reggelre virradóra serpák találták meg Suhajda Szilárd dzsekijét és sátrát a Mount Everesten, 6500 méter magasan, írja a Blikk. A sátor több nappal a hegymászó eltűnése után is stabilan állt, a felszerelést megtaláló serpa a dzseki és a sátor logói alapján szinte biztos benne, hogy Suhajda holmijaira bukkant.

A lapnak interjút adott az a hegymászó is, aki utoljára látta élve Suhajda Szilárdot. Azt mondta, akkor már elmúlt délután négy óra.

„Nagyon lassan mozgott, de stabilan. Ekkor azonban már nagyon késő volt, és még mindig nem érte el a déli csúcsot, ami azt jelentette, hogy hihetetlenül kockázatos volt a további mászás. Ráadásul az addig kedvező időjárási körülmények kezdtek rosszra fordulni, a szél erősödött, illetve elkezdett sötétedni”

– mondta Elia Saikaly, aki szerint ritkaság, hogy ebben az időszakban megkísérelje valaki a csúcstámadást. Saikaly társával együtt ugyanúgy oxigénpalack nélkül mászott, mint Suhajda, nekik a visszaút már akkor teljesen lehetetlennek tűnt, ezért úgy döntöttek, visszafordulnak.

„Suhajda Szilárdnak nem volt hátizsákja, és úgy tűnt, nincs semmilyen vészterve. Nem akarok érzéketlen lenni, de nyilvánvaló volt, hogy nagyon kicsi az esélye arra, hogy ezt túlélje. Ő azonban elszánt volt, csak ment tovább. Próbáltam beszélni hozzá, de nem válaszolt

– mondta Saikaly. – Amikor utoljára ránéztem, mindössze 20 méterrel volt a déli csúcs alatt, de még állt és ment tovább. Tragikus, ami történt. Véleményem szerint a rekordok hajszolása és a mászás nem éri meg, hogy kockáztassuk az életünket. Részvétemet küldöm a magyaroknak és Szilárd családjának.”

Suhajda Szilárd május 20-án este indult el a Mount Everest csúcstámadására. Az eredeti tervek szerint május 24-én jutott volna fel a 8848 méteres hegy tetejére. Az utolsó jelet aznap este nepáli idő szerint fél nyolc körül kapta a háttércsapat, akkor a Hillary-lépcsőnél, 8795 méter magasan járt.

Pénteken mentőcsapat indult érte, de szombatra bebizonyosodott: Suhajda Szilárd valószínűleg nem élte túl a csúcstámadást. A Facebook-oldalán közölték, hogy a hegymászó mentőcsapat befejezte Suhajda keresését, nem találták meg a jelzett helyen. Az ATV Híradó értesülései szerint Suhajda Szilárd családja azt kérte, ha később meg is találják, hagyják a hegymászó holttestét a Mount Everesten.

Az Everest-mászás jelentőségéről, nehézségeiről ebben és ebben a cikkünkben lehet részletesen olvasni, a serpákról pedig – akik nélkül nincs Everest-mászás – itt írtunk.

telex.hu

Legfrissebb hírek

central-0791745314-e1712663681363-1024x576

Érkezik az év hidegfrontja, hó is eshet

kövess minket