Mako japán hercegnő férjhez ment a volt egyetemi hallgatótársához, Komuro Keihez – közölte kedden a japán császári udvar ügyeivel foglalkozó kormányügynökség. A hercegnő a japán törvények értelmében ezzel elveszítette császári státuszát, mivel férje, Komuro közember.
Naruhito császár 30 éves unokahúgának döntése értelmében az esküvőt nem a császári szertartás szerint tartották. Mako lett továbbá a császári család első olyan tagja, aki visszautasította azt a 150 millió jenes (412,5 millió forintos) összeget is, amely az esküvő miatt a császári státuszról lemondó hercegnőnek jár.
Az esküvőt követően a pár rövid sajtótájékoztatót tartott, amelyen Mako elnézést kért a házassága nyomán felmerülő bármiféle kellemetlenségért. Miközben szerelmet vallott férjének, úgy fogalmazott: “Nagyon sajnálom az okozott kellemetlenséget, és hálás vagyok azoknak (…), akik továbbra is támogatnak. Számomra Kei pótolhatatlan – a házasság szükséges döntés volt számunkra”.
A párt már most Harry herceghez és Meghan Markle-höz hasonlítják.
Forrás: MTI




