Még aznap este elfogták a járőrök a táskatolvajt

A Szolnoki Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat azzal a 26 éves kőteleki férfival szemben, aki május 7-én az esti órákban, a szolnoki vasútállomás aluljárójában, egy hölgy mögé surrant, majd egy hirtelen mozdulattal kikapta a kezében tartott szatyorból a válltáskáját, és azzal elszaladt.
A vádirat szerint a férfi egy közeli bokros területen átkutatta a zsákmányolt táskát. Az abban talált pénztárcából kivett 10.000 forintot, a tárcát pedig kidobta a kukába, míg a sértett bankkártyáját, mobiltelefonjait és egyéb személyes tárgyait tartalmazó kézitáskát egy bokor alá rejtette.

A szolnoki rendőrjárőrök a sértett hölgy által adott személyleírás alapján még aznap este eljárás alá vonták a táskatolvajt.
A járási ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására és közügyektől eltiltásra tett indítványt vádiratában a lopás miatt már korábban is büntetett férfivel szemben.
Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog dönteni, közölte  dr. Nagy Lajos csoportvezető ügyész, sajtószóvivő (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség).
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán korábban a következő linkeken elérhető tájékoztatásokat adta a nyilvánosság számára:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/30-percen-belul-elfogtak-a-rendorok-a-taskatolvajt;
http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/helyi-hirek/lezart-akta-elfutott-a-noi-taskaval#4

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket