Maróth Gáspár: elkezdődhet az önjáró lövegek gyártása a honvédség számára

Maróth Gáspár tudatta, a KMW hadiipari vállalat által gyártott páncélozott járművet ezután visszaszállítják a németországi Kasselben lévő üzembe, ahol a további példányok előállításához szolgál mintaként.
    A honvédség huszonnégy PzH 2000-est kap, melyeket az elkövetkező két évben szállítanak le a tatai 25. Klapka György Lövészdandár 101. Tüzérosztálya számára – tette hozzá. Maróth Gáspár emlékeztetett: a korábban használt BM-21 sorozatvetők, 2Sz1 Gvozgyika és a 2Sz3 Akacija tarackok kivonásával a haderő 2004-től önjáró, nagy mobilitású tüzéreszközök nélkül maradt. Kizárólag a mára teljesen elavultnak tekinthető D-20 vontatott tarackok maradtak hadrendben.
    „A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében, a NATO vállalásnak megfelelő nehézdandár képesség részeként kerül most sor a tüzérség modern technikai alapokon történő újjáépítésére” – emelte ki a kormánybiztos. Úgy folytatta, hogy a PzH 2000-esek kategóriájukon belül a jelenleg elérhető legkorszerűbb nyugati gyártású eszközök. Lánctalpas futóművük úton és terepen egyaránt nagy mozgékonyságot biztosít, ami a páncélzattal együtt nagyfokú „túlélőképességet” eredményez az értékes eszközök és azt alkalmazó tüzérkatonák számára. A jármű 155 milliméter űrméretű tarackágyúja nagy távolságra, több tíz kilométerre is képes hagyományos lövedékeket kilőni, de alkalmas precíziós irányítású tüzérségi lövedékek célba juttatására is – részletezte Maróth Gáspár.
    Az eszközök gyártásával párhuzamosan, több fázisban zajlik a magyar katonák átképzése a honvédség és a Bundeswehr közötti együttműködés keretében, Németországban. A hazai tüzérségi képességfejlesztés részét képezi továbbá az is, hogy a Várpalota mellé építendő lőszergyár termékportfoliójában a tervek szerint tüzérségi lőszerek is helyet kapnak – közölte a kormánybiztos.

MTI / Fotó: kormany.hu

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket