Legalább 13-an meghaltak az indonéziai vulkánkitörésben

Legalább 13 ember meghalt, több ezer embernek pedig el ekllett hagynia az otthonát, miután szombaton kitört a Semeru-hegy, egy vulkán Indonézia Kelet-Jáva tartományában – közölték a hatóságok.

Az Indonéz Nemzeti Katasztrófavédelmi Tanács (BNPB) vasárnapi közleménye szerint a kitörés következtében 98 ember, köztük két terhes nő is megsebesült, miután a közelben lévő falvakat teljesen bevonta a vulkáni hamu, és az emberek megpróbáltak elmenekülni a gomolygó törmelékfelhők elől. Indah Amperawati, a tűzhányóhoz közeli Lumajang körzet helyettes vezetője szerint legalább 300 családot evakuáltak a kitörés után.
Vasárnapi nyilatkozatában a BNPB elmondta, hogy a kutatási és mentési munkálatok folyamatban vannak, de nem részletezte az eltűnt személyek számát. A tisztviselők szerint a Semeru-hegynél továbbra is fennáll a veszély a piroklasztikus áramlások kockázata miatt. Ez a jelenség gyakorlatilag hamu, kőzet és a vulkáni gázok keveréke, amely sokkal veszélyesebb lehet, mint a láva.

„Mindenkinek azt javasoljuk, vegyék komolyan a riasztásokat, mert a piroklasztikus áramlások veszélye továbbra is magas. Ez bármikor, minden figyelmeztetés nélkül bekövetkezhet” – mondta a CNN vasárnapi adásában a Semeru-hegyi megfigyelőállomás vezetője, Liswanto.

Hozzátette, hogy csapata eddig két piroklasztikus áramlási eseményt rögzített. Az első helyi idő szerint 5 órakor, a második helyi idő szerint 10 órakor volt. A halálos vulkáni törmelék egy Curah Kobokan nevű falut árasztott el, amelyet már szombaton evakuáltak. A hatóságok a vulkán 10 kilométeres körzetében élőket lakhelyük elhagyására szólították fel, mivel a piroklasztikus áramlások rendkívül forróak, hőmérsékletük elérheti akár az 1000 Celsius-fokot is.

Indonézia két kontinentális lemez között helyezkedik el az úgynevezett Tűzgyűrűn, a Csendes-óceán medencéje körüli sávban, amely magas szintű rendszeres tektonikus és vulkáni tevékenységhez vezet.

Bereczki Boldizsár

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket