Látványtervek mutatják be Szolnok legújabb zöldövezetben található szállodáját

Wellness, sport-, konferenciaszálloda és rehabilitációs központként fog funkcionálni a megyeszékhely legújabb, 3,5 hektáron épülő hotelje, amiről először 2022 elején adott hírt a sajtó. Eltelt két év, most pedig konkrét látványtervek alapján „járhatjuk körbe” a Holt-Tisza partjára épülő szállodát.

A Riverstone szálloda alapkövének letételén még az akkori igazságügyminiszter, Varga Judit is részt vett. Úgy fogalmazott, a város számára a fejlődés egyik fontos iránya lehet a turizmus növelése.

Az összesen 15 milliárd forintból megvalósuló beruházásba négy milliárddal szállt be a magyar kormány. A honlapjukon olvasható rövid tájékoztató szerint megújuló energiaforrások, geotermikus és napenergia is hasznosulni fog a beruházás során, emellett hőszivattyús rendszerrel ellátott termálkút épül.

A tervek szerint a villamosenergia-szükséglet csaknem 100 százalékát pedig napelemekkel fogják biztosítani.

És mit tud a Riverstone számokban? 3,5 hektáros alapterület, 17 ezer négyzetméter beépített terület, 155 szoba, 4 ezer négyzetméter fürdő, 400 ember befogadására alkalmas konferenciaterem.

Az alábbiakban megtekinthetnek néhány részletet a tervekből, ide kattintva pedig a honlapon a teljes galéria elérhető.

Forrás: szol24.hu

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket