Közös megegyezés alapján ejtette a pert Scarlett Johansson és a Disney

Szeptember 30-án a színésznő és a cég pontot tett a hónapok óta tartó vitájuk végére, ami akkor robbant ki, miután Johansson Júliusban pert indított a Disney ellen.

 A per szerződésszegéssel vádolja a Disneyt, Johansson ugyanis azt állítja, kontraktusában nem szerepelt, hogy az ő főszereplésével mozikba kerülő Fekete Özvegy a filmszínházakkal egy időben a Disney+ streamingszolgáltatón is azonnal megjelenik.

„Örülök, hogy megoldottuk a nézeteltéréseinket”- nyilatkozta harmincadikai közleményében az amerikai filmcsillag.

„Hihetetlenül büszke vagyok a hosszú évek közös munkájára, és nagyon élveztem egy ilyen kreatív csapattal dolgozni. Várom, hogy az elkövetkezendő években is folytathassuk az együttműködésünket.”- tette hozzá Johansson.

A megállapodás feltételeit nem hozták nyilvánosságra.

Alan Bergman, a Disney Studios tartalomszolgáltatásért felelős elnöke elmondta, hogy a Disney nagyra értékeli Johansson hozzájárulását a Marvel filmes univerzumhoz, és már várja, hogy számos közelgő projekten is együtt dolgozhassanak.

A per szerint a Fekete Özvegy mozikkal egy időben való Disney+-os megjelenése nagyban megtépázta Johansson részesedését a filmből, mivel előzetesen abban egyeztek meg, hogy a színésznő fizetése nagyrészt a mozis jegybevételeken fog alapulni.

A Disney júliusban azt nyilatkozta : „Semmi értelme ennek a pernek”. A stúdió akkor hozzátette, hogy a vállalat teljes mértékben tartotta magát a Marvel filmek sztárjának szerződéséhez, továbbá a Fekete Özvegy Disney+-os Premier Acces megjelenése csak még több pénzhez juttatta Johanssont, a 20 millió dolláros fizetésén felül.

Scarlett Johansson és a Disney vitája igazi fordulópontot jelent Hollywoodban. A per egy létfontosságú időszakban született, az iparág ugyanis jelentős kérdésekkel néz szembe, azzal kapcsolatban, hogy a közönség a jövőben miképpen fogja fogyasztani a szórakoztatóipari cikkeket, és hogyan kompenzálják ezek létrehozóit.

A Fekete Özvegy nyitóhétvégéjén 80 millió dollár körüli összeget hozott az észak-amerikai jegypénztárak kasszáiba. A stúdió elmondása szerint a film ezzel egy időben 60 millió dollárt termelt a Disney+-on is.

Bereczki Boldizsár

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket