Jövő tavasszal nyitja meg a kapuit az a japán középiskola, ahol a tananyag nagy részét a játék és az, azzal kapcsolatos témák fogják alkotni. Egy csoport diák, így majd elmondhatja magáról, hogy ők játszani járnak az iskolába.
Tokió Shibuya negyedében áprilisban kezdődik meg a tanév az eSport Középiskolában (nemes egyszerűséggel ez a neve), ahol a diákok a játékbeli képességeiket fejleszthetik a tananyag részeként. Az iskola mögött áll egy nagyobb telekommunikációs japán vállalat, az NTT, akiknek már egy ideje van mind e-sport, mind saját focicsapatuk a japán bajnokságban. A tantermek a legmodernebb videojátékos felszerelésekkel lesznek felszerelve, nagy monitorokkal és gyors számítógépekkel, aminek a legújabb játékok futtatása sem jelent majd gondot. A tanmenetben minden népszerű játéktípusra szánnak figyelmet, az ott tanulók, így kipróbálhatják magukat első és harmadik személy nézetes lövöldözős játékokban, valós idejű stratégiai játékokban és MOBA stílusban is.
Az iskolában figyelmet szentelnek majd arra is, hogy a diákokat megtanítsák arra, hogy hogyan tudják egyszerre épen tartani a testi és lelki egészségüket. Erre a célra lesz külön egy központjuk, hiszen a játékosok gyakran hajlamosak elfeledkezni ezeknek a fontosságáról.
A középiskola nem gondolja azt, hogy akik náluk végeznek az e-sport nyereményekből fogják eltartani magukat, ezért tartják fontosnak, hogy az ott megszerzett elektronikus sporttal kapcsolatos tudást többféleképpen tudják hasznosítani. Az ott végzettek többféle karrier közül is választhatnak. Lehetnek például e-sport kommentátorok, streamerek, videojáték témában újságírók, vagy akár 3D modellezők.
Mivel szinte sok helyen elvárás, hogy legyen valamiféle végzettsége az embereknek középiskola után, így a játék mellett általános tudásanyagot is átadnak a diákoknak, illetve lesz lehetőségük egyénre szabott karriertanácsadáson részt venni, ahol segítenek nekik a jövőjük felépítésében. A tanterv felépítése miatt van lehetősége a tanulóknak más kurzusokat is elvégezni online formátumban, így nem mindig csak játék a tanulás.
Forrás: Soranews24
Pataki Gergő




