Korszerű agyi pacemakert ültettek be egy Parkinson-kórban szenvedő betegnek Szegeden

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) idegsebészeti klinikáján a világon elsők között ültettek be Parkinson-kórban szenvedő betegbe célzott mély agyi stimulációt lehetővé tevő korszerű elektródát – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.

A közlemény szerint a mély agyi stimuláció során egy apró, pacemakerszerű eszközt, neurostimulátort ültetnek a mellkas bőre alá, hogy az vékony elektródákon keresztül jeleket küldjön az agy betegségért felelős területére.
A beavatkozás a már gyógyszeres kezelésre kevéssé vagy egyáltalán nem reagáló, előrehaladott állapotú Parkinson-kóros betegek állapotának jelentős javítását szolgálja. A terápia éppen akkor segíthet a betegeknek, amikor még a legapróbb feladatok is kihívást jelentenek számukra.
    A 75 éves páciensnek beültetett elektróda jelenleg az egyetlen, amely a célzott stimuláció – a korábbi, általános helyett az agyi mag irányított, pontos ingerlése – mellett kompatibilis egy az agyi aktivitást is mérő megoldással, és amely a jövőben lehetővé fogja tenni, hogy a stimulációt a beteg egyéni igényeinek megfelelően, akár automatikusan állítsa a rendszer. Így nem az orvosnak kell minden alkalommal változtatnia a beállított stimulációkon, hanem a rendszer, érzékelve az agyi aktivitásokat, a megfelelő mértékben emeli vagy csökkenti a stimulációs paramétereket.
Az eljárásnak köszönhetően sokkal nagyobb hatásfokkal csökkenthetők a súlyos állapotú betegekre jellemző akaratlan, intenzív remegések, súlyos lemerevedések és egyéb tünetek. Emellett ez a mély agyi stimulációs rendszer kompatibilis a jobb minőségű felvételeik miatt a klinikai gyakorlatban egyre inkább elterjedt 3 tesla erősségű mágneses teret létrehozó MRI-készülékekkel.
    A beültetett eszköz a tényleges idegingerlés mellett az agyi elektromos tevékenységet is képes regisztrálni. Így a kontrollra érkező páciensnél látható, hogy a rendellenesen túlműködő agyi terület aktivitása milyen mértékű volt, mikor jelentkeztek nála túlmozgások vagy elesések, és az egyensúlyi állapot elérése érdekében ehhez tudják igazítani a beteg stimulációs beállításait, és az aktuális gyógyszerelését.
    A mély agyi stimulációs terápia már számos embernek segített abban, hogy folytassa munkáját, gondoskodjon családjáról, visszatérjen kedvenc tevékenységéhez – áll a közleményben.

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket