Kocsis Máté: a magyarok biztonsága a legfontosabb

 Kocsis Máté azt követően tartott sajtótájékoztatót a Parlamentben, hogy részt vett az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának zárt ülésén, amelyen mások mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka és Papp Károly, a Belügyminisztérium belbiztonsági államtitkára adott tájékoztatást az Ukrajnában kialakult helyzetről. A fideszes politikus azt mondta, meggyőződtek arról, hogy Magyarország kellőképen felkészült minden verzióra.
    Kocsis Máté az elhangzottak alapján úgy értékelt, Magyarország mind a humanitárius segítségnyújtást, mind a NATO-s és EU-s kötelezettségekből adódó feladatokra felkészült. Azt mondta, a honvédség és a rendőrség mindent megtett azért, hogy ne történhessen olyan esemény Magyarországon, amely „meglepetést vagy kárt okozna”. Ideértve az Ukrajna felől érkező menekültek befogadását is – fűzte hozzá.
    A Fidesz frakcióvezetője azt is kiemelte: Magyarország „akarategységben van” a NATO-val és az Európai Unióval.
    „A háborút nem tartjuk megoldásnak, a békében vagyunk érdekeltek, a békés rendezésben vagyunk érdekeltek” – jelentette ki, hozzátéve: ehhez Magyarország minden segítséget megad.
    „Magyarország nem küld katonát és nem küld fegyvert Ukrajnába” – nyomatékosította, kiemelve: „nem kívánunk ebben a konfliktusban részt venni”.
    Kocsis Máté kérdésre válaszolva azt mondta: ezt azért kell annyira hangsúlyozni, mert baloldali politikusoktól a napokban több felelőtlen nyilatkozat is elhangzott. Példaként említette Fekete Győr Andrást, a Momentum volt elnökét, aki szerint fegyvereket kellene küldeni Ukrajnába. Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt pedig azt mondta, Magyarországnak fegyvereket és magyar katonákat, „fiatal embereket” kellene Ukrajnába küldenie.     
    A kormánypárti politikus felhívta a figyelmet: van politikai súlya annak, ha egy ellenzéki miniszterelnök-jelölt „össze-vissza beszél egy háborús helyzetben”, ezért arra kérjük őket, hogy ne tegyék.
    Kocsis Máté szerint a következő napokban a politikai viták élezésénél sokkal fontosabb, hogy „higgadtság legyen, felelősségteljes nyilatkozatok legyenek” és „ne próbáljanak meg 1-2 százalékokért, vélt politikai előnyökért blődségeket mondani”.
    Ugyanakkor Kocsis Máté azt mondta: a zárt ülésen megnyugtatónak találta, hogy az ellenzéki képviselők más hangnemben beszéltek bent, mint a nyilvánosság előtt.

MTI

Legfrissebb hírek

central-0791745314-e1712663681363-1024x576

Érkezik az év hidegfrontja, hó is eshet

kövess minket