Kirúgták a rendőröket, akik bűnözők helyett pokémont üldöztek

Két Los Angeles-i rendőrt egy folyamatban lévő rabláshoz riasztottak, ők azonban a kocsijukban maradtak, hogy elkapjanak egy ritka pokémont a mai napig nagy népszerűségnek örvendő PokemonGo nevű telefonos játékban -derül ki egy nemrégiben közzétett bírósági dokumentumból.

A pénteken közzétett dokumentum szerint a különös eset 2017 áprilisában történt egy eseménydúsnak számító szombati napon, amikor is Louis Lozanót és Eric Mitchellt egy több elkövetős rabláshoz riasztották. Válaszadás helyett, azonban úgy döntöttek, hogy nem válaszolnak a hívásra és távolabb mennek a bolttól, hogy ne legyenek a hely közelében.

A tervük egészen addig működött, amíg észre nem vették őket, miközben távolodtak az autójukkal. Az eset kapcsán nyomozni kezdtek, eleinte a páros azt állította, hogy nem hallották a rádiót, azonban, amikor visszanézték a szolgálatuk közben rögzített felvételeket, észrevették, hogy a rendőrök játszottak. A felvételekből az is kiderült, hogy hallották a rádiót, sőt a riasztás után azt is megbeszélték, hogy figyelmen kívül fogják hagyni. A következő 20 percben a rendőrök a játékról beszéltek és különböző helyszínekre autóztak, hogy elfogják a pokémonokat. A rendőrök egyébként két ritka pokémont fogtak el, egy Snorlax és egy Togetic névre hallgatót.

“A srácok nagyon irigykedni fognak rám”
-mondta az egyikük a “kapás” után.

A rendőrök fellebbeztek a kirúgás ellen, azonban azt elutasították. Azt nem lehet tudni, hogy az akkor folyamatban lévő rablást miként befolyásolta a két rendőr hanyagsága.

Forrás: SkyNews / Fotó: redbull.com

Pataki Gergő

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket