Kihirdették a Reptár „Hőlégballon a RepTár felett“ című rajzpályázatának eredményét

December 11-én rendezték meg a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum Mikulás Ünnepségét, mely keretein belül kihirdették a „Hőlégballon a RepTár felett” című rajzpályázat helyezettjeit. Majd félezer pályamű érkezett a november végén lezáruló pályázatra. Több, mint 82 iskolából és több mint 61 városból érkeztek szebbnél szebb alkotások. A legtöbb rajzok a szolnoki és a gyulai diákok készítették. Érkeztek rajzok többek között Keszthelyről, Debrecenből, Szegedről, Tiszaújvárosról és Csókakőről is. Ezen kívül határon túlról, Zentáról és Szabadkáról postai úton juttaták el rajzaikat a gyerekek. A 3-4. osztályos diákok körében volt a legnépszerűbb. Értékes, RepTáras ajándékcsomagban és oklevélben részesültek a helyezettek, az összes alkotónak pedig névre szóló emléklappal készültek a szervezők. A beérkező pályaműveket kiállították  a RepTár Hangár Galériáján, amelyek év végéig megtekinthetők.

Első-második osztály helyezettjei: I.: Pocskay Péter (Budapest), II. Tamás István Dávid (Szolnok) III. Jakab Nimród (Szolnok).
Harmadik-negyedik osztály helyezettjei: I. Horváth Hanna (Szolnok) II. Dudás Boldizsár (Rákóczifalva) III. Juhász Péter (Debrecen)
Ötödik-hatodik osztály helyezettjei: I. Dudás Borbála (Rákóczifalva) II. Nyiri Mátyás (Budapest) III. Furdan Zétény (Helvécia).
Hetedik-nyolcadik osztály helyezettjei: I. Ötvös Beatrix (Szolnok), II. Bertalan Zita Mária (Csemő), III. Sebestyén Ákos (Mezőtúr)

Mára már hagyomány a RepTárban, hogy az ünnepek közeledtével felhívják a figyelmet a társadalmi felelősségvállalásra. Ezen a napon, akik élményelemekre váltottak jegyet, egy fegyverneki kislány, Molnár Eliza gyógyulásához, mozgásfejlődéséhez járultak hozzá. Elizát folyamatosan lehet támogatni az ÉN IS VAGYOK! Mozgássérültek Egyesülete számlaszámán keresztül tudják elküldeni:

Számlavezető bank: Erste Bank
Számlaszám: 11600006-00000000-84800233
Közlemény: Segítek Molnár Elizának        

További információ: www.reptar.hu

Szentkúti Sándor

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket