Magyarország legnagyobb ipari katasztrófája 11 évvel ezelőtt történt, amikor is az Ajka melletti timföldgyár egyik tárolójának gátja átszakadt és mintegy egymillió köbméter vörösiszap öntötte el a környező településeket. Az egyik település Devecser volt, ahol a napokban megemlékezést is tartottak a történtekről.
A katasztrófában 10 ember életét vesztette és mintegy 150 ember sérült meg, köztük az a két idős asszony is, akik a napokban kártérítési pert vesztettek a Mal Zrt. ellen -tudta meg az RTL Híradó. Az egyiküknek a lábát lekellett amputálni sérülés következtében, a másikuk pedig képtelen járókeret nélkül közlekedni.
Az esetet követően 3 embert vontak felelősségre, köztük a cég vezérigazgatóját is, akit 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.
Pataki Gergő




