Karikó Katalin ezúttal egy egymilliárd forintos díjat kapott

A díjátadó ünnepséget, amelyen részt vett és beszédet mondott Pham Minh Chinh miniszterelnök is, Hanoiban, a vietnami főváros operaházában tartották csütörtökön – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
    Az elismerésért elsőként köszönetet mondó Karikó Katalin, az SZTE kutatóprofesszora elmondta, hogy már diákkorában sokat hallott a délkelet-ázsiai országról, mert a szegedi egyetem biológus szakjára együtt járt két vietnami fiatallal. Ez a diákkori kapcsolat máig él: a két egykori szegedi egyetemista – Huong és Yen – a díjátadó ceremónia előtt, Hanoiban találkozott és fényképezkedett a világhírűvé vált csoporttárssal. A VinFuture Prize különleges gálaműsorában magyar tudósként bemutatott Karikó Katalinnak, valamint amerikai és kanadai kutatótársának a hírvivő RNS-hez kötődő eredményeit, valamint a Covid-19 pandémia megfékezésére kifejlesztett mRNS-alapú vakcinákhoz való viszonyát videófilm mutatta be. A legnagyobb vietnami vállalatbirodalom, a Vingroup által alapított VinFuture Foundation nagydíja „olyan újítók elismerése, akiknek munkája bizonyítottan a legnagyobb hatással van az emberiségre” – olvasható az SZTE közleményében.
    A VinFuture Nagydíj mellett – a sokszínűség, a méltányosság és az új tudományterületek előmozdítása jegyében – további három, egyenként 500 ezer dollár értékű különdíjat is átadtak. E kitüntetésekkel a fejlődő országokból származó innovátorokat, női kutatókat, illetve a feltörekvő területeke kiemelkedő eredményt elérő fejlesztőit ismerik el. A VinFuture Alapítvány díjai az ENSZ fenntartható fejlődési céljait támogató kutatásokra ösztönöznek.

MTI

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket