Kapaszkodó a megelőzés jegyében

A Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai Kapaszkodó címmel tartanak előadást gondozott gyermekeknek.

A Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Befogadó Otthonában gondozott gyermekek részére „Kapaszkodó” címmel 12 alkalomból álló előadássorozat első, baleset-megelőzési témájú interaktív játékos foglalkozását tartották meg.

Az előadássorozat célja, a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiában is megfogalmazott irányelvek, úgy, mint a hasznos szabadidő-eltöltés megszervezése, támogatása, a fiatalok szociális kompetenciáinak fejlesztése, a közösségépítés, az emberkereskedelemhez kapcsolódó bűncselekmények megelőzése, valamint kiegészítő témaként a közlekedési balesetek prevenciója.

Ezen célok mentén 2022. évben a befogadóotthonban havonta egy alkalommal – a segítő szakmák képviselőinek bevonásával – kerül megrendezésre a program.Az első programelem keretében, a gondozott gyermekek megismerkedhettek a gyalogos és közösségi közlekedés alapvető szabályaival, a legfontosabb jelzőtáblákkal és egy rövid időre, a rendőrök bőrébe bújva, megtanulhatták a rendőri karjelzéseket. A foglalkozást követően kollégáink láthatósági ajándéktárgyakkal és baleset-megelőzési témájú, ismeretterjesztő kiadványokkal kedveskedtek a gyermekeknek.

Fotó: police.hu

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket