Ittasan balesetet okozott, majd továbbhajtott

A közlekedési büntetőügyekért felelős Szolnoki Járási Ügyészség ittas járművezetés vétsége és cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat egy 40 éves szolnoki férfi ellen. A vádlott 2020 decemberében, Szolnokon, ittasan közlekedési balesetet okozott, majd autójával elhajtott a helyszínről.

A vádirat szerint a férfi 2020. december 22-én délután úgy ült autóba, hogy előtte szeszesitalt fogyasztott. A vádlott Szolnokon, a Nagy Imre körúton haladt személygépkocsijával, amikor egy előtte haladó gépkocsi lassított és balra indexelt. A vádlott ittassága folytán ezt késve észlelte, így 44 km/óra sebességgel neki ütközött az előtte haladó sértett járművének.

A vétlen jármű sofőrje és jobb első ülésen utazó kisfia biztonsági övet használtak, így nem sérültek meg.

A vádlott az ütközés ellenére elhagyta a helyszínt anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a balesettel érintett gépkocsiban utazó személyek megsérültek-e, segítségre szorulnak-e.

Az ügyészség a férfival szemben fogházban végrehajtandó szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabására, közúti járművezetéstől eltiltásra és arra is indítványt tett vádiratában, hogy a korábban, ugyancsak ittas járművezetés miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetését is rendelje végrehajtani a bíróság, mert a vádlott a próbaidőt megszegve, ismét ittasan vezetett. Az ügyészség mértékes indítványa alapján a vádlottnak – ha az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz – 5 év fogházban letöltendő szabadságvesztéssel kell számolnia, s ez esetben is le kell töltenie korábban kiszabott 1 év 2 hónap fogházbüntetését is.  

Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság dönt, közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Főügyészség.

A mellékelt képet a rendőrség készítette.

Legfrissebb hírek

teherautó (1)

Súlykorlátozást vezetnek be Szolnok és Jászberény között

kövess minket