A járvány ellenére is 17 százalékkal emelkedett az értékesítések száma a hazai lakáspiacon 2021 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest. Egy használt lakás átlagosan 19,2, egy új 40 millió forintba került az idei első félév során. A megyeszékhelyek közül Székesfehérvárott, Debrecenben és Győrött a legdrágábbak a használt lakások. A balatoni agglomerációban a használt lakások ára már meghaladja a budapestiekét ‒ derül ki a Központi Statisztikai Hivatal lakáspiaci kiadványából. A 2019-es megtorpanást, majd a 2020-as ‒ a Covid19-járvány okozta ‒ átmeneti visszaesést követően 2021 első két negyedévében ismét megélénkült a hazai lakáspiac. Használt lakások esetében a növekvő számú eladást kiugróan magas áremelkedés kísérte az első negyedévben, míg 2020 során mindkét, korlátozásokkal járó járványhullám visszavetette átmenetileg a lakások drágulását a használtlakás-piacon, addig 2021 I. negyedévében erőteljes korrekció bontakozott ki: 8,6 százalékkal emelkedett az átlagár a tavalyi azonos időszakhoz képest. Egy új lakás 2021 első két negyedévében 40 millió forintba került.
A megyeszékhelyeken egy használt lakás átlagos ára 22 millió, az 1 négyzetméterre jutó ár 353 ezer forint volt, mindkét érték emelkedett az előző évhez viszonyítva. A használtlakás-piacon a legdrágább megyeszékhely Székesfehérvár (29,2 millió forint) volt, amit Debrecen és Győr követett 27,6, illetve 26,6 millió forintos átlagárral.
Az új lakások egyharmadát a megyeszékhelyeken adták el, átlagosan 524 ezer forintos négyzetméterenkénti áron, 15 százalékkal drágábban, mint 2020-ban. A jelentősebb újlakás-piaccal rendelkező Debrecenben 602, Győrött 564, Nyíregyházán 418 ezer forintba került a lakások négyzetmétere az első negyedévben. Szolnokon is drágultak az új építésű lakások, egy 70-80 négyzetméteres lakás körülbelül 35-40 millió forintba kerül. A legkisebb négyzetméterár 208 ezer forint, de akad olyan új építésű ingatlan is, melynek 567 ezer forint négyzetmétere. A jászkun megyeszékhely így középmezőnyben van árak tekintetében.
Szentkúti Sándor




