Hordó után tehergépkocsik gurultak át az új Tisza-hídon

Fotó: NIF.hu

Sikeresen lezajlott a NIF Zrt. beruházásában és a Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésével megvalósuló szolnoki Szapáry-híd próbaterhelése. Miután a hagyományos hordógurítással felavatták az M4-es gyorsforgalmi úton épülő Tisza-hidat, újabb jelentős esemény történt a műtárgyon; rendben lezajlott a próbaterhelés is – derült ki a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. sajtóközleményéből. 48 tehergépkocsi tesztelte a hídon bekövetkezett alakváltozásokat. Az adatok kiértékelése néhány héten belül megtörténik.

A létesítmény a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) beruházásában, a Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésével és az alvállalkozó A-Híd Zrt. közreműködésével valósul meg az M4-es Szolnokot elkerülő szakaszán. Egy híd próbaterhelésére a kivitelezés végéhez közeledve kerül sor. Ilyenkor ellenőrzik a műtárgy használatba vétel előtti teherbírását. A Szapáry-híd próbaterhelése során statikus és dinamikus terhelést végeztek. A hídszerkezet különböző részein, elemein mérték az ezek hatására bekövetkező alakváltozásokat és az egyes szerkezeti elemekben keletkező feszültségeket (pl. a főtartó lehajlását, támaszok süllyedését, szerkezet sajátfrekvenciáját stb.)

A Tisza-hídnál a statikus próbaterhelést a pálya jobb és bal oldalán 16-16, egyenként 48 tonna súlyú tehergépkocsival végezték. A dinamikus terhelés során pedig két tehergépkocsi haladt át a hídon 5, 20, 40, 60 km/órás sebességgel.

Az M4 Abony (Kelet)-Törökszentmiklós (Nyugat) közötti 27,1 kilométeres szakasz műszaki átadás-átvételi folyamata megkezdődött, a teljes szakasz forgalomba helyezése várhatóan 2022. februárban történik meg – írta a közlemény, amit a magyarepitok.hu idéz.

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket