Hárommal nyert a Fradi

A címvédő és a tavalyi bajnok esti meccsét a Ferencváros nyerte. A Fradi az első két negyedben építette ki azt az előnyt, amellyel aztán okosan gazdálkodott. Decemberben a Szolnoki Dózsa nagy és kellemes meglepetésre jutott be a Magyar Kupa döntőjébe- az elődöntőben az OSC-t felülmúlva-, ahol történetesen a Ferencváros volt az ellenfele. A kupát a Fradi nyerte, hétfő este azonban már a bajnokságban úszott egymással szemben a két csapat…

FTC-Telekom-Waterpolo-Szolnoki Dózsa 10-7 (3-1, 3-1, 2-3, 2-2)

Gólszerzők: Merkulov 2, Vámos 2, Varga D. 2, Ubovic 2, Jansik Szilárd, Damonte, ill. Angyal 4, Kovács G. 2, Jansik Dávid

Egy- egy támadóhiba mindkét oldalon, majd az orosz Danyiil Merkulov góljával megszerezte a vezetést a Ferencváros a Komjádi Uszodában. Angyal Dániel ugyancsak akciógóllal egyenlített, de a negyed második felében már csak a hazaiak szereztek gólt, kettőt is- Merkulov öt másodperccel a dudaszó előtt. A második nyolc perc is négy gólt hozott, az elsőhoz hasonló leosztásban, így elég rosszul állt a szolnoki széna a félidőben.

 A harmadik negyedet viszont pazarul indította a Szolnoki Dózsa: centerből, mezőnyből, majd megint centerből szerzett gólt és 6-2 után 6-5-re megközelítette a Fradit. A slusszpoén viszont a fehérsapkásoké lett, hiszen a szolnoki háromra kettővel feleltek: 8-5-ről indulhatott az utolsó nyolc perc. A védekezés mindkét oldalon rendben volt- értelemszerűen a Fradinál nagyobb rendben. A játékosok nem lövöldözték a lelátóra a labdákat, hanem komoly blokkerdőn kellett- volna- áthatolniuk. Ráadásul Vogel Soma is egészen prímán védett, ez persze a hazai szurkolók örömszintjét emelte. Ubovics centergóljával megint négy lett közte a negyedik negyed első percében, ezt követően már csak három gól maradt a meccsben: kettő szolnoki és egy hazai. A Ferencváros az előre kalkulálható különbséggel nyert.

Gutai István

Fotó: vizilabda-szolnok.hu

Legfrissebb hírek

kapitany-istvan-e1785431917757-1440x810-1-1024x576

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból

central-0499894521-e1784623965764-1024x576

10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt. az összetorlódott lottónyeremények miatt

1779437849-temp-otftkbcpf5cveblgkjc_hero-normal_xl

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt, több súlyos sérült van

kövess minket