Harmincadik európai madármegfigyelő napok rendezvénysorozat Magyarországon

A rendezvény időpontja október 1-jén és 2-án lesz. Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International indította 1993-ban. Az eseményhez azóta közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így a hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény immáron két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjt adatokat a lakosság segítségével. A program magyarországi koordinátora hazánk BirdLife képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Az MME országszerte mind a 19 megyében és Budapesten, 61 helyszínen (ezek száma még emelkedhet a hét folyamán) várja az érdeklődőket a hétvégén, ezekről az egyesület honlapján lehet tájékozódni, és itt érhető el az elektronikusan kitöltendő és beküldendő elektronikus jelentőlap: https://www.mme.hu/europai-madarmegfigyelo-napok-2022-oktober-1-2

Az évenkénti összesített eredmények elképesztő számokat mutatnak: tavaly 35 ország, 1865 helyszínén közel 7,3 millió madarat figyelt meg a 28 104 résztvevő. Az EMN játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában előkelő helyen, az első ötben szokott szerepelni, tavaly két kategóriában is dobogósak lettünk.  

Az összesített magyar eredmény gyarapításához nemcsak szervezett helyszíneinken lehet hozzájárulni, bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait! Aki így szeretne hozzájárulni Magyarország minél sikeresebb EMN részvételéhez:

–        jegyezze fel a megfigyelés helyszínét (település + MEGYE!), a résztvevők számát, a megfigyelt madarak összlétszámát, a három leggyakoribb madár nevét és példányszámát (ha nem ismeri a fajokat, csak a számukat), esetleg a ritka vagy érdekes madarak felbukkanását;

–        ezeket az adatokat kell elküldeni a program honlapoldaláról letölthető, okostelefonon is kitölthető elektronikus űrlapon október 2-a vasárnap 16 h-ig.

A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat az MME munkatársai vasárnap 16-17 h között összesítik, majd 17 h-kor továbbítják a nemzetközi koordinációs központba. Az összesített eredményről várhatóan már másnap, hétfőn (október 3-án) ad hírt az egyesület.

Háttér

Hazai rendezvény helyszíneink fő programja többnyire egy könnyű séta, hogy kisgyerekes családok és idősek is részt tudjanak venni. A terepi vezetők a kézi távcső mellett lehetőség szerint erős nagyítású állványos teleszkópot is visznek magukkal a madármegfigyelésekhez, de akinek van saját távcsöve, annak érdemes magával vinnie.

Aki nem szeretne túrázni, választhatja a madárgyűrűzést is kínáló helyszínek valamelyikét. A szakemberek itt a vendégekkel közösen óránként ellenőrzik a közelben álló hálókat, a befogott madarakat pedig mindenki testközelből csodálhatja meg. A túra résztvevői sem maradnak le a madárgyűrűzésről, mert a séták többnyire a gyűrűzési helyszínről indulnak és oda térnek vissza, így az érdeklődők a négy-öt órás rendezvények időtartama alatt mindkét élménynek részesei lehetnek.

A programokra nem szükséges előzetesen jelentkezni, elég a választott helyszínre menni a megadott időpontban.

Legfrissebb hírek

central-0791745314-e1712663681363-1024x576

Érkezik az év hidegfrontja, hó is eshet

kövess minket