Soros áprilisi ülésén visszahívta Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése Miskolczi László (Demokratikus Koalíció) alpolgármestert tisztségéből. A Bóka Éva képviselő (Momentum) javaslatára napirendre vett javaslatra 11 igen szavazat érkezett a titkos voksoláson, az érvényes döntéshez 10 egyhangú szavazatra volt szükség. – derül ki Szolnok város hivatalos oldalának múlt csütörtöki Facebook posztjából.
A közgyűlésen jelen volt Györfi Mihály (MSZP) alpolgármester is, aki lapunk megkeresésre elmondta, hogy őszintén meglepte, sőt sokkolta Miskolczi László (DK) felmentése.
„Az áprilisi választások eredményének tükrében számítani lehetett rá, hogy kettőnk közül valakit visszahívnak. Az elmúlt két évben egyértelműen megváltoztak az erőviszonyok, a kezdeti tízfős ellenzéki mag helyett már csak hat ellenzéki képviselő ül a közgyűlésben, és két, időközben függetlenné vált képviselő: Bóka Éva és Galló György, akik ugyancsak az ellenzéki szavazatoknak köszönhetően kerültek oda. Tehát az arányok megváltozását követően joggal merült fel a kérdés, hogy miért van a városnak két ellenzéki alpolgármestere.”
Mégis akkor mi volt az oka a sokknak? – tettük fel a kérdést a humánterületért felelős alpolgármesternek. „Miskolczi Lászlóval szemben méltatlannak tartom ezt az eljárást. Előzetesen tájékoztatni kellett volna őt is, hogy nem elégedettek a munkájával, vagy elfogyott a támogatottsága. Távollétében, gyakorlatilag a tudta nélkül hívták vissza a tisztségéből. Mindezzel együtt azt hiszem, hogy nem volt komoly probléma a munkájával, mindig lelkiismeretesen végezte a feladatait.”
Arra a kérdésre, hogy tart-e attól, hogy az ő megbízatása is megszűnik, azt felelte, hogy természetesen megfordult a fejében, hogy ő lesz a következő, de a munkájára koncentrál és továbbra is a szolnokiakért dolgozik.
Czapkó Dorottya




